Hatszázmilló forint a méhészek támogatására. – A Kormány idén 600 millió forintot biztosít a méhészek támogatására

Középen Dr. Nagy István agrárminiszter, a kép jobb szélén Erdős Norbert európai parlamenti képviselő. - A kép forrása: magyarvadasz.hu

Erdős Norbert fideszes európai parlementi képviselő beszámolt arról, hogy a közös agrárpolitika jövőjéről az újonnan felálló európai parlament dönt majd. Az Európai Parlament Agrár és Vidék-fejlesztési Bizottságának kezdeményezésére a jövőben többek között kötelezővé válna a méhészeti program uniós színtéren, emellett külön fejezet lenne a méhészetről, valamint felértékelődik az öko-rendszerek jelentősége, több forrást lehetne majd lehívni, amely kedvezhet a méhészeknek. Jelenleg 36 millió euró érkezik a méhészeti programra európai szinten, a mézjelentésben közel 60 millió eurót irányoztak elő – jegyezte meg.

Hatszázmillió forintot biztosít idén a kormány a méhcsaládok egészségügyi állapotának megőrzésére, amelyre a méhészek a kérelmeket a tervek szerint nyáron nyújthatják majd be elektronikusan – jelentette be Nagy István agrárminiszter kedden, a Méhek napja alkalmából tartott sajtótájékoztatón. A tárcavezető hozzátette, hogy a támogatás mértéke méhcsaládonként 500 forint, amelyet az Országos Méhészeti Egyesület (OMME) tagjai igényelhetnek. Emellett a tárca kidolgozta az online permetezési naplót is magában foglaló nyomon követési rendszer koncepcióját a méheknél alkalmazott állatgyógyászati készítmények, és az állatgyógyászatban használatos gyógyhatású készítmények fokozott ellenőrzésére. A miniszter elmondta, hogy 2019-2022 között a méhészet támogatására évente mintegy 1,3 milliárd forint hívható le, vagyis az Európai Unió Bizottsága több mint 50 százalékkal növelte a nemzeti méhészeti programok keretét. Magyarország hazai forrásból ugyanilyen mértékű forrásemeléssel tudja majd segíteni a magyar méhészeket. A bizottság általi elfogadás függvényében ez összesen akár több mint évi egymilliárd forintot is jelenthet – jegyezte meg. Reményeik szerint ezért a program további támogatási célokkal bővülhet. Példaként említette többek között a méhész szervezetek működését és kohézióját elősegítő intézkedésekhez adható támogatást, amely a hazai 110 tagszervezet együttműködését, a méhésztársadalom kohézióját erősítheti. Emellett a méhviaszcseréhez adható, valamint a termelői mézek bevizsgálásához és a kaptárvásárláshoz adható támogatás – sorolta. Nagy István kiemelte, hogy a tavaly Magyarországon is tapasztalt nagymértékű méhpusztulás ráirányította a figyelmet a természetes beporzók sérülékenységére. “Ezért is szeretnénk felkelteni az emberek figyelmét a méhfajok fontosságára és ezért hirdetjük meg 2019-ben a Beporzók Évét!” – tette hozzá. – Bross Péter, az OMME elnöke elmondta, hogy 50 millió méhcsalád él a Földön, amelyek mintegy 200 milliárd dollár közvetett hasznot termelnek évente. Magyarországon mintegy 1,2 millió méhcsalád van, és 20 ezren végeznek méhészeti tevékenységet, az ágazat árbevétele évente 20 milliárd forintot tesz ki. – Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum (AMC) ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az unióban Magyarországon a legmagasabb a méhsűrűség, egy négyzetkilométerre 12 méhcsalád jut. Az AMC a mézfogyasztás ösztönzésére kampányt indított tavaly, amely idén is folytatódik. A sajtótájékoztatón stratégiai együttműködési megállapodást kötött a kormány és az OMME a méhészet szakmai hátterének támogatása érdekében. – Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott a megállapodásról elmondta, hogy Magyarország kormánya a párbeszédre, a szövetségre, az együttműködésre és a közös munkára törekszik a szakmai érdekképviseletekkel és civil szervezetekkel, a legfontosabbakkal stratégiai együttműködési megállapodást is kötnek a szaktárcák. A közelmúltban megállapodás született a Magyar Országos Horgász Szövetséggel (Mohosz), a közeli jövőben ilyeneket terveznek a nyugdíjasokkal, a magyar gazdákkal, a cukorbetegekkel vagy a fogyatékossággal élőkkel – tette hozzá. (MTI)

Erdős Norbert európai parlamenti képviselő. – A kép forrása: behir.hu

A Polgári Kisgazdák különösen nagyra értékelik Erdős Norbert európai parlamenti képviselő eddigi munkáját a magyar és az európai méhészekért, az édesvízi halgazdálkodásért és a kis-kérődző juh- és a kecskeágazat fejlesztéséért. (KPE)