Három új vidékfejlesztési pályázatot jelentetett meg az Agrárminisztérium

Fotó: Shutterstock

A rendelkezésre álló vidékfejlesztési források mentén, összesen mintegy 63 milliárd forint keretösszeggel, három új pályázati felhívást jelentetett meg az Agrárminisztérium. A pályázati lehetőségek az élelmiszer-feldolgozás és a borászat, az ökológiai gazdálkodás, valamint a kiskérődző-tejágazat szerkezetátalakításának támogatását szolgálják.

A most megjelent felhívások közül újabb, mintegy 12 milliárd forint keretösszegű pályázati kiírással számolhatnak az ökológiai gazdálkodást folytatók. 2016-ban ezen a területen már születtek támogatói döntések, akkor az Irányító Hatóság közel 2200 kérelmet támogatott, 62 milliárd forint összegben.

A kiskérődző-tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatásra mintegy 680 millió forintot csoportosított át a tárca, melynek célja a juh- és kecskeágazat helyzetbe hozása. Mindkét vidékfejlesztési pályázat esetében a támogatási kérelmek benyújtására 2018. december 1-től nyílik lehetősége a gazdálkodóknak.

Az Agrárminisztérium az élelmiszeripar és a borászat számára is megjelentetett egy újabb, 50 milliárd forint keretösszegű pályázatot, ami a mezőgazdasági termékek feldolgozására irányuló beruházások sikeres megvalósítását szolgálja. Az Irányító Hatóság a korábban megjelent vidékfejlesztési pályázatok keretében már közel 150 milliárd forint támogatás megítéléséről döntött az ágazati szereplők részére. A Vidékfejlesztési Program napokban megjelent új élelmiszeripari pályázatára 2019. január 2-től nyújthatók be a támogatási kérelmek.

A pályázati felhívások részleteiről ezen az oldalon tájékozódhatnak az érintettek.

(AM Sajtóiroda, kormany.hu)

A Polgári Kisgazdák különösen a kiskérődző-tejágazat fejlesztését értékelik nagyra, hiszen ez az ágazat képes arra, hogy a juhok és kecskék rágásának a segítségével kezelje a parlagfű-problémát. Egyúttal ezen a szálon a fejlesztések kapcsolódnak az ökológiai gazdálkodáshoz is és az élelmiszer-feldolgozás fejlesztéséhez is. Utóbbi kettő szintén fontos, és intenzív fejlesztésre szoruló szakterület, hiszen az ökológiai gazdálkodásnak és a korszerű kisgépekkel felszerelt helyi élelmiszeriparnak vidékfejlesztési és munkahelyteremtő ereje van a kistelepüléseken. Végezetül a borágazat sem maradhat le, hiszen az a célkitűzés, hogy a magyar bor nyerje vissza kiskereskedelmi rangját, különösen a lengyel és az észak-kelet európai piacokon. (KPE)