Harminckilenc holttestet találtak egy teherautóban Angliában

szabadmagyarszo.com

Harminckilenc holttestet találtak egy bolgár kamionban a délkelet-angliai Essex megyében – közölte szerdán a helyi rendőrség.

A hatóság szerda esti beszámolója szerint a vizsgálatok kiderítették, hogy a vontatmány a belgiumi Zeebrugge kikötőjéből érkezett a Temze torkolatában fekvő Purfleet kisváros komptermináljába szerda hajnalban, nem sokkal fél egy után.

A rendőrségi közlés szerint a kamionszerelvény vontatója viszont Észak-Írországból indult. Az essexi rendőrség megerősítette, hogy a kamion 25 éves észak-írországi sofőrjét gyilkosság gyanújával őrizetbe vették. Hivatalos forrásból nem ismert a gépkocsivezető kiléte, de a brit médiában szerda este megjelent értesülések szerint Mo Robinsonnak hívják. Egyelőre nem ismert a 39 embernek a nemzetisége – tudatta Priti Patel brit belügyminiszter.
Nem Bulgáriában szállt fel a kamionra az a 39 ember, akit holtan találtak a bolgár rendszámú jármű rakterében, mert a kamion nem lépett be Bulgáriába 2017-es regisztrációja óta – közölte Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök. A BTV bolgár magántelevízióban nyilatkozva elmondta, hogy Szófia együttműködik a brit hatóságokkal a tragédia vizsgálatában. Belgiumban is vizsgálat indult a bolgár kamion ügyében – jelentette a helyi sajtó.
Boris Johnson brit miniszterelnök a Twitteren megrendülésének adott hangot, és mély együttérzését fejezte ki az áldozatokkal és hozzátartozóikkal kapcsolatban. Jackie Doyle Price, Thurrock konzervatív párti alsóházi képviselője a Twitteren egyenes utalást tett arra, hogy embercsempészettel összefüggő bűncselekményről lehet szó.

MTI