Hanó Miklós értesítése alapján: Háromszáz facsemetét ültettek a Wenckheim turista- és kerékpárút mentén

Fotó wikipedia.org

A Modern Városok Programban megvalósuló Wenckheim turista- és kerékpárút a Wenckheim család jelentős építészeti hagyatékait köti össze. Az út kialakítása 2020 nyarán kezdődött, múlt év végére a kerékpárforgalmi létesítmények forgalomba-helyezése valamennyi szakasz tekintetében megtörtént, a napokban pedig fákat ültettek a Kerekegyházi út és Szabadkígyós között. A fejlesztésről Nagy Ferenc alpolgármestert kérdeztük.

Milyen konkrét elemeket foglal magában ez a fejlesztés? Milyen kiemelt látnivalók, attrakciók érhetők el az út során?

A Wenckheim turista- és kerékpárút turisztikai szempontból rendkívüli jelentőséggel bír. A tematikus kerékpárút teljes hossza meghaladja a 20 kilométert, ebből több mint 10 kilométer az új építésű szakasz. A csabaiak által is kedvelt kirándulóhelyeket köti össze, érinti a szabadkígyósi, a pósteleki, a gerlai, valamint a gyulai kastélyt, de egy kisebb kitérővel akár a dobozi Wenckheim-kripta is megközelíthető. Az útvonal bejárásával a kastélyok mellett megtekinthetjük a kulturális értékeinket bemutató Munkácsy Negyedet, a jaminai bányatavakat, és biciklizhetünk az Élővíz-csatorna mentén. A kerékpározókat információs táblák segítik a tájékozódásban. Mindemellett számos komplex és egyszerű pihenőhely várja a turistákat a kerékpárút nyomvonalán.

A pósteleki parkerdőben többek mellett megtekinthető a Széchenyi-Wenckheim-kastély romja. A neobarokk kastélynak ma már csak az oldalfalai állnak, azonban még ebben a félévben a helyére kerül a kastélyt eredeti pompájában bemutató kronoszkóp. Az extrémebb mozgásformát kedvelők a parkoló mellett kialakított pumpapályát is kipróbálhatják. A jaminai bányatavaknál a gazdag madárvilág megfigyelésére nyílik lehetőség, de a nyugodt és csendes környezet remek horgászati lehetőséget is kínál. Ugyanakkor nagyszerű aktív kikapcsolódásra nyújt lehetőséget a CsabaPark, ahol a játszóterek mellett hamarosan kalandparki elemek is várják a családokat.

 – Múlt évben és sajnos már idén is volt rongálás a turista- és kerékpárút pihenőhelyein. Mit tesznek azért, hogy ezt megakadályozzák?

Nagyon sajnálatos, hogy az önkormányzati beruházások kapcsán megszépült közterületeket, vagyontárgyakat egyesek megrongálják. Sokunkat felháborított, hogy pár hete ismeretlen elkövetők megrongálták az Élővíz-csatorna mentén kialakított kerékpáros pihenőhelyet. Sajnos nem ez volt az első eset, és olyan is előfordult, hogy eltulajdonították a kihelyezett közvagyont. Korábban a bánya-tavaknál a szerszámkészletet, valamint a padokat és az asztalokat elvitték, és sajnos máshol is megrongálták ezeket. 

A vagyonvédelmet az önkormányzat térfigyelő-kamerák, közterület-felügyelők, polgárőrök, mezőőrök bevonásával és a rendőrséggel való folyamatos kapcsolattartással tudja biztosítani. Legutóbb épp a madárleshez került térfigyelő kamera, Póstelekre a leendő kronoszkóphoz, valamint a pihenőhelyre és a dirt pályához összesen három, valamint Gerlán a Wenckheim Károly térre további három kamera annak érdekében, hogy megelőzzük a közvagyon rongálását.

– A közelmúltban fákat ültettek a Wemckheim kerékpárút mentén. Milyen fákat, miért éppen olyanokat, és kire hárul majd ezek gondozása?

Március első felében a Wenckheim kerékpárút nyomvonalán, a Kerekegyházi út és Szabadkígyós között történt fásítás, amelynek során 300 darab, kétszer iskolázott pusztaszil facsemetét telepítette. A kiválasztásánál szempont volt, hogy gyorsan növő, kevés gondozást igénylő és jó szárazságtűrő fajtát ültessünk a kerékpárforgalmi létesítmény mellé. A fák helyének kiválasztása során az önkormányzat kiemelt figyelmet fordított a telekhatárokra és a vonatkozó jogszabályokra, a különböző műtárgyak, közművek védőtávolságait illetően. A fásítás vonala a mezőgazdasági út nyomvonalával párhuzamosan történt, nem akadályozza az út mentén található termőföldek művelését. A fák gondozása – öntözés, fák tányérozása, karózása, kötözése, illetve a fatörzsvédő hálójának pótlása – a telepítéstől számított három évig a vállalkozó feladata.

Forrás: behir.hu

https://behir.hu/haromszaz-facsemetet-ultettek-a-wenckheim-turista-es-kerekparut-menten