Hanó Miklós értesítése alapján: Hamarosan átadják az új térségi vásárteret Békéscsabán

Fotó beihir.hu

Rövidesen birtokba vehetik az árusok és a vásárlók is az új térségi vásárteret Békéscsabán. A Modern Városok Programban elkészült komplexum 21. századi körülményeket teremt a piacra látogatók számára.

Modern kerékpártárolók, rendezett parkolók, virágzó növények – szinte rá sem lehet ismerni a békéscsabai piac Szabó Dezső utca felőli részére. A meglévő épületek mellé új vásárcsarnok és pavilonsor, illetve parkolóház épült, valamint a környezet is teljesen megújult. Az általunk megkérdezett vásárlók örülnek a fejlesztésnek és már várják, hogy megnyíljon a piac új komplexuma.

Egyelőre azonban még üresen állnak az elárusító helyiségek az új vásárcsarnok területén, de hamarosan élettel telnek meg a legmodernebb követelményeknek megfelelő terek. A piacot működtető Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója kérdésünkre elmondta, hogy a bérlőket kiválasztották, a napokban véglegesítik a szerződéseket. Kozma János hangsúlyozta, igyekeztek mindenkivel a lehető legjobb megoldásra törekedni.

– Minden bérlő, aki megtudta, hogy megnyerte a helyet, arra készül, hogy be fog költözni. Mivel ez egy nagyon korszerű piac és a korábbiakhoz képest szinte ég és föld a különbség, ezért mindenki igyekszik úgy kialakítani majd az árudáját, hogy az egy hosszú, állandó berendezkedés legyen – magyarázta.

A térségi vásártér fejlesztése teljesen hazai forrásból, a kormány támogatásával a Modern Városok Programban jött létre. A beruházás több mint 8 milliárd forintba került, amely magában foglalta a Kétegyházi úton egy új nagybani piac felépítését, a Szabó Dezső utcai parkolóház, valamint a pavilonsor és a vásárcsarnok kivitelezését, de megtörtént a környék rehabilitációja is – számolt be a nagyszabású építkezés részleteiről Sódar Anita, a Békéscsabai Városfejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezetője.

– 28 ezer négyzetméter volt a projekttel érintett felület nagysága, ezen belül tízezer négyzetméter volt a magasépítészeti beruházások területe és mintegy 4000 négyzetméteren újult meg a növényfelület. Ezek óriási számok, így nem túlzás azt mondani, hogy az önkormányzat egyik legnagyobb beruházásáról beszélünk – fogalmazott. 

Az ügyvezető hozzátette, hogy valamennyi elkészült épület megkapta már a használatbavételi engedélyt, így amint az árusok beköltöznek, a nyár folyamán a vásárlók számára is megnyílik az új térségi vásártér.

Forrás: behir.hu

https://behir.hu/hamarosan-atadjak-az-uj-tersegi-vasarteret-bekescsaban-galeriaval