Háború: Putyin a béketárgyalásokról beszélt

Fotó Maxim GUCHEK, BELTA, AFP, Belarus OUT, BELARUS OUT

– Arra a kérdésre, hogy az Ukrajnával folytatott háborút diplomáciai úton le lehet-e zárni Putyin azt mondta, hogy „minden fegyveres konfliktus tárgyalással ér véget”. „Arra fogunk törekedni, hogy a háború minél előbb befejeződjön. Minél gyorsabban, annál jobb” – mondta, hozzátéve, hogy Oroszország sosem utasította el a párbeszédet, a béketárgyalások felújítását.

Furcsának nevezte, hogy Kijev megtiltotta magának a tárgyalásokat.

– Az Egyesült Államok újabb szankciókat vezet be 10 orosz haditengerészeti szervezet ellen az ukrán kikötők elleni orosz hadműveletek miatt – közölte Antony Blinken, az Egyesült Államok külügyminisztere.

– Az észak-koreai külügyminisztérium cáfolta azt a sajtóértesülést, amely szerint lőszert szállítottak Oroszországnak.

– A Herszon régió egyik oroszbarát vezetője Andrej Stepa meghalt miután felrobbantották az autóját – jelentették orosz források.

– Az Egyesült Államok mindvégig kitart az Oroszország indította háborúban védekező Ukrajna mellett, akármennyi ideig tart is – jelentette ki a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának kommunikációs koordinátora.

– Oroszország hatalmas katonai tartalékokat emészt fel, de óriási a különbség az orosz és az ukrán hadiipari komplexum között,

Kijevnek hamarosan nem maradnak tartalékai – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök.

– Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnök állítása szerint az orosz haderő és harcászati légierő naponta mintegy 150 bevetést hajt végre, és már több mint 11 ezer egységnyi ukrán fegyverzetet és felszerelést semmisített meg. A drónok alkalmazásának köszönhetően több mint 600 célpontot likvidáltak.

– Oroszországnak folytatott kémkedés gyanúja miatt letartóztatták a német szövetségi hírszerző szolgálat egy munkatársát – közölte a szövetségi legfőbb ügyészség.

– Andrzej Duda lengyel elnökkel találkozott a délkelet-lengyelországi Rzeszów város repülőterén Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Az Egyesült Államok után Lengyelország a második állam, ahová Zelenszkij az országa ellen februárban indított orosz háború óta személyesen ellátogatott.

– A műveleti zónában ellenőrizte Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter a katonák ellátását és életkörülményeit – közölte a moszkvai védelmi tárca.

– Két ember életét vesztette, és mások mellett Dmitrij Rogozin volt orosz miniszterelnök-helyettes, a Roszkoszmosz orosz űrügynökség volt vezérigazgatója, valamint Vitalij Hocenko, a Donyecki Népköztársaság kormányfője is megsebesült, amikor ukrán tüzérségi támadás ért egy donyecki szállodát.

– Az Egyesült Államok az utolsó ukránig akar Oroszországgal közvetve harcolni – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő.

Forrás: novekedes.hu, MTI

https://novekedes.hu/hirek/haboru-putyin-a-beketargyalasokrol-beszelt