
Rengeteg elektromos rollerezőt látunk az utakon, de még sem vagyunk tisztában azzal, hogy milyen szabályok vonatkoznak rájuk. Egyáltalán milyen járművek közé sorolható, hiszen a jelenleg hatályos KRESZ nem ismer elektromos roller járműkategóriát.
Ahogy azzal már korábban is foglalkoztunk, még csak tervek vannak arra irányulóan, hogy hogyan szabályozzák az elektromos rollerhasználatot. Ez persze nem csak az e-rollert használók dolgát nehezíti meg, akik nincsenek tisztában a rájuk vonatkozó szabályokkal, hanem a rendőrökét is. Az ő munkájukat is megnehezítheti, ha például intézkedni kell egy szabálytalanul haladó e-rolleressel szemben.
Annak érdekében, hogy az elektromos rollert övező ’homályos szabályozásokat’ jobban megértsük a rendőrséghez fordultunk, még egy korábbi eset kapcsán. Megkérdeztük, hogy mi a teendő, ha egyszerre többen tartózkodnak egy elektromos rolleren menet közben? Kiszabható-e bármilyen büntetés ilyen esetben? Van-e életkori korlát, hogy hány évesen tartózkodhat valaki az elektromos rolleren?
„Egy közlekedési eszköz jármű mivoltát, és azt, hogy az mely jármű-kategóriának minősül, kizárólag a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendelet (továbbiakban: KRESZ) fogalom-meghatározásai alapján kell és lehet megítélni” – válaszolta a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság, majd kitértek arra, hogy a KRESZ szerint mi számít járműnek. E szerint jármű a közúti szállító- vagy vontató eszköz, ideértve az önjáró vagy vontatott munkagépet is. Ennek értelmében pedig a helyváltoztatásra alkalmas elektromos rollernek elnevezett közlekedési eszköz egyértelműen jármű. Igen ám, de a jelenleg hatályos KRESZ nem ismer külön elektromos roller járműkategóriát, így ezeket bizonyos műszaki jellemzőik alapján kell a KRESZ-ben nevesített járműkategóriák valamelyikébe besorolni.
„Ezek jellemzően segédmotoros kerékpárok, de egyesek kerékpárnak vagy akár motorkerékpárnak is minősülhetnek. Ezekkel azon járműkategóriára vonatkozó szabályok szerint kell közlekedni, amelyiknek az eszköz megfeleltethető” – fejtették ki.
Levonva tehát a konklúziót, bárki, aki elektromos rollerral közlekedne, úgy használja, mintha ezen járművek egyikét használná. Amennyiben indokolt ugyanúgy jelezze irányváltási szándékát, vegye figyelembe, hogy szállíthat-e személyt vagy épp kell-e bukósisak és az út azon részén haladjon, amivel az adott járművel kell.
Forrás: feol.hu