Győzzön az ésszerűség

Fotó atv.hu

Az ITM azt javasolja a kormánynak, hogy a kötelező nyelvvizsga követelmény kerüljön ki a felsőoktatási felvételi elvárások közül

A Polgári Kisgazdák a közvéleménnyel együtt támogatták és a jövőben is támogatják az idegen nyelvek lehető legjobb oktatását. Azt is hangoztattuk, hogy a nyelvoktatás hazánkban hosszú évtizedeken keresztül olyan gyenge és kevéssé hatékony volt, hogy ma nem lehet a továbbtanulni kívánó fiatalságot leküzdhetetlen akadály elé állítani. Kénytelenek voltunk tudomásul venni, hogy nincsenek olyan csodák, amelyek lehetővé tennék a nyelvtanítás és a nyelvtanulás területén néhány év alatt az elvesztegetett időt bepótolni. A nyelvtanulás lehetőségeit tovább kell erősíteni. Különösen fontosnak tartjuk, hogy hazánknak azokban a térségeiben, ahol a következő nemzedék egyébként is jelentős hátránnyal indul, megkapja a lehető legnagyobb segítséget annak érdekében, hogy nyelveket tanulhassanak, és így versenyképesebb tudást kapjanak. Nagy figyelemmel kísérjük a következőkben, hogy a kormány milyen intézkedéseket tesz a nyelvtanítás a nyelvtanulás lehetőségeinek javítására. (kpe)

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a HÖOK-kal és más szervezetekkel való egyeztetés után azt javasolja a kormánynak, hogy a kötelező nyelvvizsga követelmény kerüljön ki a felsőoktatási felvételi elvárások közül, az erről szóló javaslatot szerdán nyújtja be a kormánynak – jelentette be Schanda Tamás, a tárca parlamenti államtitkára Hajdúszoboszlón, a XXI. Országos Közoktatási Szakértői Konferencián. „Meghallgatva a fiatalok, a roma szakkollégisták és a nyelvtanárok véleményét, de továbbra is elköteleződve a versenyképes felsőoktatás iránt, a korábbi döntés felülvizsgálatára teszünk javaslatot” – mondta, leszögezve: a kormány továbbra is azon dolgozik, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek.

Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) köznevelésért felelős államtitkára előadásában elmondta, hogy az új Nemzeti alaptanterv (Nat), a kerettanterv és az ezzel kapcsolatos tankönyvfejlesztések is fókuszban vannak. A Natot várhatóan ez év végéig fogadja el a kormány, és 2020. szeptember 1-jétől valósítható meg – tette hozzá.

MTI