Gyorsuló béremelkedés 2018-ban

Fotó: MTI, Szigetváry Zsolt

A tavalyi 10 százalék feletti reálbér-növekedés után idén év elején még nagyobb mértékben, 11,5 százalékkal emelkedtek a reálkeresetek Magyarországon – mondta Varga Mihály.

A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta: a kimagasló – 61 hónapja töretlen – reálbér-növekedés főként a közszféra életpálya-programjainak és a kormány kezdeményezésére megkötött hatéves bérmegállapodásnak köszönhető. A nettó átlagbérek a családi kedvezménnyel együtt több mint 215 ezer forintra emelkedtek, 2010 óta így a nettó átlagkeresetek a kedvezményeket is figyelembe véve 62,3%-kal növekedtek.

A tárcavezető közölte: a kormány céljaival összhangban – a munkáltatói és munkavállalói érdekképviseletek között létrejött többéves megállapodás eredményeként – a minimálbér bruttó összege a 2010. évi 73.500 forintról 2018-ra 138.000 forintra, azaz 88%-kal nőtt, a garantált bérminimum összege még nagyobb mértékben, 89.500 forintról 180.500 forintra, azaz 102%-kal emelkedett.Nemzetgazdasági szinten 2017-re a nettó keresetek reálértéke – a családi kedvezmények figyelembevételével – átlagosan 36,3%-kal nőtt 2010-hez képest.

A többgyermekes munkavállalók keresetének reálértéke az átlagosnál jobban emelkedett, így a kétgyermekesek reálkeresete 45,8%-kal, a háromgyermekeseké pedig 64,8%-kal nőtt 2017-re 2010-hez képest. A bruttó és nettó bérek a nemzetgazdaságban egyaránt 13,8 százalékkal nőttek.

Folyamatosan csökkennek a területi különbségek is: a legnagyobb ütemű bérfelzárkózást Szabolcs-Szatmár, Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád és Baranya megyében mérték – jelentette ki a miniszter. A versenyszférában 2018. januárban a bérek átlagosan 13,2%-kal nőttek az előző év januárjához képest, ezen belül a fizikai dolgozók körében magasabb, 15,9%-os növekedés volt megfigyelhető.

Varga Mihály elmondta, a növekvő bérek miatt a munkaerő-kínálat is tovább bővül, mivel egyre jobban megéri dolgozni, a vállalkozásoknál pedig a magyar gazdaságban zajló pozitív folyamatok hatására a munkahelyek száma is dinamikus emelkedést mutat. 2018 folyamán is a bérek további érdemi emelkedésére számítunk, ami a foglalkoztatás folyamatos bővülésével párhuzamosan tovább növelheti a magyar gazdaság teljesítményét – tette hozzá Varga Mihály.

(Nemzetgazdasági Minisztérium, kormany.hu)