György László: Nagy a túljelentkezés a magyar cégek részéről a high-tech és zöld pályázati kiírásra

napelemek-napkollektor.hu

A pénteken megnyílt 50 milliárd forint keretösszegű magyar, high-tech és zöld pályázati kiírásra egy munkanap alatt 2015 vállalkozás több mint 53,7 milliárd forint támogatásra adott be igényt, ami azt mutatja, hogy a vállalkozások jelentős része optimistán tekint a jövőbe – jelentette be György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára kedden online sajtótájékoztatón, miután a gazdasági szereplőkkel tárgyalt a gazdaságvédelmi akcióterv végrehajtásának előrehaladásáról. A pályázati konstrukcióra a középmagyarországi régióból 18,5 milliárd forint támogatási igény érkezett 701 vállalkozástól. György László arról is beszélt: újabb bértámogatási program létrehozását fontolgatja a kormány. A programról egyelőre annyit lehet tudni, hogy elsősorban a turizmusban, vendéglátásban és a koronavírus-járvány által a leginkább negatívan érintett iparágakban működő szereplőket segítené. „Alapvetően méltányossági szempontok alapján támogatná a kormány ezeket a területeket” – magyarázta az államtitkár.

MANDINER.HU, HVG.HU