
A KPE 2020 novemberében és decemberében telefonon tájékozódott tisztségviselő tagjaitól, hogy mi az eddigi véleményük a Magyar Faluprogramról. Polgármestereink és megyei vezetőink általános véleménye volt, hogy a Magyar Falu program rendkívüli hasznos, szükséges és talán az utolsó pillanatokban érkezett.
Az is általános vélemény volt, hogy a programban jelenlévő forrásokat szükséges lenne az eddigieknél nagyobb mértékben munkahelyek létesítésére, azok megalapozására fordítani. (kpe)
A rendelkezésre álló adatobel:k és a kistelepülések visszajelzései azt mutatják, hogy az ötezer lélekszám alatti települések komoly fejlődésnek indultak a Magyar falu program 2019-es kezdete óta, a program legfontosabb céljával összhangban jellemzően megállt az elvándorlás és a népességfogyás a falvakban – írta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos, Gyopáros Alpár vasárnapi közleményében.
MTI