Gyermekelhelyezés a Hágai Egyezmény alapján

https://flowcycle.hu/

Minden gyermek-elhelyezési ügy nehéz, de jogilag különösen súlyos a helyzet, ha nemzetközi vonatkozásai is vannak az eljárásnak.

Az Alkotmánybíróság elé került ügyben az édesanya Olaszországban kötött házasságot, gyermeke is ott született 2017-ben. Vállalkozói tevékenysége és édesanyja miatt gyakran járt Magyarországon, gyermekével együtt.

2020. február végén végleg Magyaror4szágra jött gyermekével, a későbbiekben benyújtotta a bontóperi kérelmet is.

Az édesapa – férj az olasz  hatóságokhoz  fordult a gyermek  jogellenes visszatartása miatt, majd  közvetlenül a magyar  bíróság előtt is eljárást kezdeményezett.

A perben megállapításra került, hogy a gyermek szokásos  tartózkodási helye Olaszországban volt, az édesapa  felügyeleti joggal rendelkezett, és nem járult hozzá sem előzetesen, sem utólag a gyermek elviteléhez.

A rendelkezésre álló adatok alapján nem állt fenn olyan körülmény, mely a Hágai Egyezmény szerint a visszavitel elrendelésének megtagadására adna okot.

Mindezek miatt  elrendelték a gyermek visszavitelét Olaszországba, annál is inkább, mert az édesanya ott lakással rendelkezik, korábban is el tudta látni onnan munkáját, tehát nem lenne elszakítva gyermekétől.

Az édesanya az Alkotmánybírósághoz fordult, álláspontja szerint nem volt tisztességes az eljárás, nem volt kellő a bizonyítás, szakértő kirendelésére sem került sor, stb. Szerinte nem vették figyelembe a gyermek érdekét.

Az Alkotmánybíróság úgy találta, a bíróságok kellően alátámasztották, miért nem alkalmazható a Hágai Egyezményben írt kivételes szabály, tehát helyes döntést hoztak, ezért a kérelem visszautasításra került.

Szívfájdító, nehéz ügy, de tudomásul  kell vegyük: a Magyarország által elfogadott nemzetközi egyezmények mindegyike vonatkozik minden magyar állampolgárra is,azok betartása és betartatása a bíróságoknak / is / a feladata, megkerülésük nem lehetséges.

Dr. Bakos Zoltán

KPE szakértő