Gyermekekről van szó!

Fotó pixabay

A közelmúlt több – szomorú, megdöbbentő, gyomorforgató és a jelzők sora folytatható még kinek-kinek a vérmérséklete szerint –  sajnálatos híre felkavarta az egész magyar közvéleményt.

Talán nincs is olyan ember, aki indulatok nélkül hallgatta volna ezeket a szégyenteljes eseményeket, hiszen gyermekek, suhancok sérelmére követtek el szexuális cselekményeket felnőtt személyek, ráadásul olyanok is, akik rokoni kapcsolat vagy beosztás / pedagógus / alapján kerülhettek velük  bizalmi kapcsolatba. Mindezek az általános erkölcsi értékeket súlyosan sértik!

Minden jóérzésű közéleti személy és szervezet nyilatkozott és elítélte a történteket. / Azt külön is érdemes megjegyezni, hogy  kik és mely szervezetek nem tették ezt meg! /

Szakemberek nyilatkoztak arról, hogy az esetleges testi sérelmeken túl talán még nagyobb a lelki törés jelentősége, mert a feldolgozási folyamat éveket vehet igénybe, de van, akinél ez örök sebet okoz.

A kormánypártok részéről szinte rögtön elhangzott, hogy mindezek tükrében átfogó, új jogszabályok megalkotására kerül sor. A magam réséről kicsit féltem, hogy az indult hevében  gyorsan történik majd mindez, de ma már látni, hogy nem, kellő időt adnak az átgondolásra, az egész kérdéskört érinti szabályozásra, hiszen itt nem csupán a Büntető Törvénykönyv módosítására van szükség.

Persze addig sem lehet és kell tétlenül ülni, és aki úgy gondolja – ő maga áldozat, vagy ilyen cselekményre utaló nyomot észlel – kérjen segítséget, tegyen bejelentést az ingyenesen hívható zöld számon:

06/80/ 620-055.

Amíg a jogszabályok megalkotására sor fog kerülni, addig mi, Polgári Kisgazdák eddigi erkölcsi értékrendünk alapján, annak megvallásával, terjesztésével vegyünk részt abban a társadalmi feladatban, hogy ezekre a szégyenteljes cselekményekre  ne kerülhessen sor, illetve az elkövetők az egész közösség minden téren megfogalmazott  kiközösítésében, elítélésében részesüljenek!

Dr. Bakos Zoltán, KPE szakértő