Gyanús bankszámlák: 25 millió euróból finanszírozták a terrort az osztrák iszlamisták

Előzetes letartóztatásba helyezte a rendőrség az Ausztriai Iszlám Hitközösség korábbi elnökét, aki a gyanú szerint terrorcselekményeket finanszírozott az alapítványán keresztül. Az országos razziák során a szervezet 130 számláját zárolták, és lefoglaltak 25 millió euró értékű készpénzt, valamint vagyontárgyakat is.

Az Ausztriai Iszlám Hitközösség (IGGÖ) honlapján nonprofit szervezetként határozzák meg a szervezet korábbi elnöke, Anas Schakfeh magánalapítványát, a nyomozók szerint azonban ez nem így van. A hétfőn tartott országos razziák során a rendőrség és a pénzügyőrség 130 gyanús számlát zárolt, és lefoglalt 25 millió euró készpénzt, valamint vagyontárgyakat.

Az iszlám hitközösség volt elnökét pénzmosással és terrorcselekmények finanszírozásával gyanúsítják. Az alapítvány tanácsadó testületében helyi muszlim politikusok és az üzleti élet ismert szereplői is megtalálhatók

– számolt be csütörtökön az osztrák sajtó.

Anas Schakfeh azonban azt állítja, „nincs kapcsolat az alapítvány és a muszlim testvériség között”.

Mint arról a hirado.hu is beszámolt, a Bécsben és négy osztrák tartományában tartott rendőrségi razziák során házakat, lakásokat és mecseteket kutattak át, továbbá vizsgálták a helyi iszlám szervezetekhez kapcsolódó cégek pénzügyi tranzakcióit. Szerdáig hetven gyanúsítottat állítottak elő, közülük harmincat kihallgattak. A lefoglalt bizonyítékok értékelése folyamatban van, erősítette meg a rendőrség szóvivője.

Sebastian Kurz kancellár szerdán bejelentette:

Ausztria a jövőben sokkal szigorúbb büntetést alkalmaz a politikai iszlám terjesztőivel, különösen a terrorcselekmény elkövetésével vagy annak előkészítésével vádolt személyekkel szemben.

Utóbbiak akár életfogytig tartó börtönbüntetésre is számíthatnak – közölte a kancellár.

Ausztriában megszigorították a rendőri és katonai jelenlétet, miután múlt hétfőn egy ausztriai születésű, albán származású radikális iszlamista négy embert halálosan megsebesített Bécsben a nyílt utcán, és többen kórházba kerültek sérüléseik miatt.

Forrás: hirado.hu