Gulyás Gergely: A kormány vizsgálja annak a törvénymódosításnak a lehetőségét, hogyha valaki másnak az életére tör, akkor őt ne lehessen feltételesen szabadlábra bocsátani

A kép forrása: hirtv.hu

Súlyos hibát követtek el mind az első, mind a másodfokú eljárásban azok, akik a győri gyermekgyilkosság elkövetőjének korábbi büntetése alóli feltételes szabadságáról döntöttek – jelentette ki a csütörtöki Kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely, rámutatva: ha a bíróság nem a legenyhébb büntetést szabta volna ki a férfira, akkor az még mindig börtönben ülne. Mint kifejtette: a kabinet a szerdai ülésén hallgatott meg tájékoztatást az esetről, amely után úgy ítélték meg, hogy a férfit érintő eljárás teljes kivizsgálására van szükség. Hiába jelenik meg a törvényekben 2010 óta a szigorúbb büntetőpolitika, ha azt a bíróságok nem alkalmazzák – fogalmazott a politikus, hozzátéve: a kabinet vizsgálja annak a törvénymódosításnak a lehetőségét, hogyha valaki másnak az életére tör, akkor őt ne lehessen feltételesen szabadlábra bocsátani. Szólt a Kúria felelősségéről és elmondta: Varga Judit igazságügyi miniszter ezért annak elnökéhez fordul, hogy a joggyakorlatot elemző csoportok különösen az élet elleni bűncselekmények esetében vizsgálják meg, kellően szigorúak-e az ítéletek. Feltette azt a kérdést is: van-e értelme az igazságügyi szakértők létének, ha ilyen esetben nem képesek szakmai kontrollt gyakorolni, valamint a kamarának, ha ugyanezt a szakmai kontrollt nem biztosíthatják az igazságügyi szakértők felett. A miniszter kérdésre kijelentette azt is, hogy az Országgyűlés nem fogja ratifikálni az Isztambuli Egyezményt, szerinte ugyanis annak ehhez az ügyhöz semmi köze, és a magyar jogrendszer a nők védelmében az egyezménynél hatékonyabb és erősebb védelmet ad. Hollik István kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában kifejtette: a kabinet mindent megvizsgál annak érdekében, hogy még egy ilyen tragédia ne történhessen.

A Párbeszéd közleményében úgy fogalmazott, hogy törvénymódosítást kezdeményez a felügyeleti jog szigorítása érdekében, a párt megvonná ezt a jogot a korábban erőszakos bűncselekményeket elkövető családtagoktól. Továbbá kibővítenék azon személyek körét, akik az ügyészségnél indítványt tehetnek a vádlott szülői felügyeleti jogának megszüntetésére.

Az Index arról ír: a győri gyermekgyilkosság négy hónap alatt a harmadik olyan eset volt, amikor a családon belüli erőszak „a lehető legbrutálisabb véget ért”, az igazságügyi miniszter mégiscsak ez után az eset után rendelt el vizsgálatot, hogy kiderüljön, hibázott-e valaki. Habár a gyermekek édesanyja a korábban ellene irányuló támadást követően is látogatta a férfit a börtönben, és a gyerekeit sem akarta eltiltani az apjuktól, Solt Ágnes, az Országos Kriminológiai Intézet kutatója szerint a gyerekek védelmében a rendszernek több ponton kellett volna jeleznie – közli a lap.

MTI, INDEX.HU, HVG.HU