
A legutóbbi kormányülésen meghallgatták a beszámolókat az augusztus 20-ai események és az atlétikai vb kapcsán.
„Az augusztus 20-ai ünnepségsorozat lebonyolítását sikeresnek tekinthetjük ”
– mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Hozzátette, Európa leglátványosabb fény és tűzijátéka volt idén, ennek fényében nagy volt az érdeklődés. A vasárnapi tűzijátéra több százezerén voltak kíváncsiak.
A vendégek több száz eseményen ünnepelhettek Magyarország születésnapját. A központi rendezvény Budapesten volt. Novák Katalin köztársasági elnök pedig Esztergomban mondta el ünnepi beszédet és ott is adta át a kitüntetéseket.
Az események rendben, biztonságban lezajlottak. Gulyás Gergely köszönetet mondott a szervezőknek, rendőröknek. Nagy siker volt, hogy a kilátogatók bizonyos összegért tudtak megvenni bizonyos termékeket – tette hozzá.
…..
Az ukrán gabona és a szárazföldi szolidaritási folyosó ügyéről is tárgyalt a kormány
Gulyás Gergely emlékeztetett, hogy a háborút megelőző időszakhoz képest sokszorosára emelkedett az ukrán gabona európai importja. Számok nyelvére fordítva: a háborút megelőzően összesen évi 40-50 ezer tonna import érkezett az ukrán gabonából és napraforgóból. Ezzel szemben 2022-ben már 2,5 millió tonna, 2023-ban pedig havi 250 ezer tonna, azaz éves szinten már 3 millió tonna áramlott be a korábbiakhoz képest.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter kiemelte, hogy az Európai Unió (EU) szabályai nem az unió egészét kényszerítették szolidaritásra, hanem csak az Ukrajnával szomszédos államokat. Emlékeztetett, hogy Magyarország ezért döntött a határ lezárásáról az ukrán gabona előtt, aminek az „indokoltságát a bizottság is elismerte”, hiszen lehetővé tette az útvonalak felfüggesztését szeptember közepéig.
Gulyás Gergely azonban kiemelte, hogy
a bizottság és az EU azóta sem tett semmit annak érdekében, hogy a szárazföldi szolidaritási útvonalakat tehermentesítő tengeri folyosókat helyreállítsák.
„Magyarország indítványozza, hogy szeptember 16-tól az Európai Bizottság hosszabbítsa meg az ukrán gabona behozatalára vonatkozó tilalmat” – hangsúlyozta, majd hozzátette: amennyiben az Európai Bizottság nem lép ez ügyben, a magyar kormány ugyanazokat a védőintézkedéseket vezeti be, mint a többi szomszédos tagállam.
A miniszter elmondta, hogy „olyan áldozatot nem vállalhatunk, ami a magyar mezőgazdaságot hozza lehetetlen helyzetbe”
Forrás: hirado.hu