
Ha ilyen ütemben zajlik az oltás, ahogyan most, akkor talán nyár elejére elérhetjük a közösségi és egyéni védelmet is – nyilatkozta az Origónak Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi főosztályának vezetője. Arra a kérdésre, hogy mikor kezdhetik el oltani a fiatalabb, egészséges embereket, akik regisztráltak és meg szeretnék kapni a vakcinát, azt mondta, hogy attól függ, hogy hogyan érkeznek a vakcinák, és hogy tudnak haladni a tervezett stratégia szerint az oltásokkal. A hivatalos adatok szerint eddig 1 334 595 embert oltottak be Magyarországon, közülük 398 962-en már a második dózist is megkapták.
Magyarországon gördülékenyen és jól haladnak a koronavírus elleni oltások beadásával; semmi ok nincs arra, hogy ettől az oltási programtól eltérjenek – nyilatkozta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az országos oltási munkacsoport vezetője hétfőn a közmédiának. György István kiemelte: Magyarország az Európai Unió egyik legsikeresebb oltási programját hajtja végre. Elmondta, hogy a héten sikeresen, minden probléma és gond nélkül végrehajtották az előző hétről elhalasztott sms-behívásos AstaZeneca-oltások beadását. György István közölte: a legtöbb helyen minden zavar és tumultus nélkül sikerült lebonyolítani az oltásokat. György István elmondta: a jelenlegi ütemezett oltási szakaszban több mint 5500 oltóhely áll rendelkezésre, míg a tömeges oltási szakaszban pedig csaknem 7 ezer oltóhely lesz. Közölte, vannak önkormányzatok, amelyek „nagy aktivitást mutatnak” és oltóhelyeket hoznak létre, de erre jelenleg semmi szükség.
Kemény szavakkal illette a kormány járványügyi és oltással kapcsolatos intézkedéseit hétfőn a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron megyei területi szervezetének elnöke. Szijjártó László a Facebookon azt írta, hogy az egészségügyi dolgozók egyre nehezebben viselik a terhelést. „Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a lakosság, az önök tájékoztatása hiányos, gyakran téves, vagy félrevezető. Totális cenzúra van”, írta, hozzátéve, hogy „a kórházakban dolgozók nem nyilatkozhatnak, nem mondhatnak véleményt, a különböző médiák saját érdekeik, pártállásuktól függően torzítva, egyoldalúan informálják” a lakosságot.
ORIGO.HU, MTI, 24.HU