Fordulat az Erasmus-ügyben: öt perc alatt csatát nyertünk Brüsszelben

Fotó Árpád Földházi Photography

Kedvező hírekről számolt be Navracsics Tibor Brüsszelben, miután az Erasmus- és a Horizont-források ügyében tárgyalt szerda délután Mariya Gabriel és Johannes Hahn uniós biztossal. A területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős tárca nélküli miniszter szerint két, nem túl bonyolult jogszabály-módosítással mindkét aktát lezárhatjuk már márciusban.

A találkozó első öt percében nyilvánvalóvá vált, hogy zökkenőmentes az együttműködés, nincs tehát akadálya annak sem az Erasmus+-, sem pedig a Horizont Európa program esetében, hogy továbbra is részt vehessenek az alapítványi fenntartású egyetemek hallgatói, illetve kutatói – értékelt Navracsics Tibor brüsszeli door step sajtótájékoztatóján, miután Mariya Gabriel és Johannes Hahn uniós biztossal tárgyalt. 

Mint ismert, az előbbihez az innováció, a kutatás, a kultúra, az oktatás és az ifjúság területe tartozik az Európai Bizottságon belül, vagyis szakpolitikai szinten övé az Erasmus és a Horizont ügye, portfóliója alapján pedig az előző ciklusban, 2014 és 2019 között uniós biztos Navracsics utódjának tekinthető. A magyar miniszter másik tárgyalópartnere, a költségvetés és igazgatás felett diszponáló Hahn pedig úgy került ezúttal a képbe, hogy az ő asztala az ezzel párhuzamosan zajló jogállamisági feltételességi eljárás.

Megnyugtató fejlemények Brüsszelből

Navracsics Tibor az egyeztetést követően arról számolt be, hogy annak a 180 ezer magyar diáknak, aki alapítványi fenntartású felsőoktatási intézménybe jár, nem kell semmitől sem tartania, ezt a mostani megbeszélés egyértelművé tette. A magyar miniszter arra kérte Gabrielt és Hahnt, rajtuk keresztül pedig az Európai Bizottságot: világos és egyértelmű kommunikációval erősítsék a bizalmat a magyar egyetemistákban az uniós intézményrendszer felé. 

Szerda délután, egészen pontosan 16.30-kor nézzünk majd az óránkra!

Ahogy a nemzetközi tapasztalatokra nyitott egyetemisták központi témája az Erasmus+, úgy egy szűkebb tudományos réteg, a kutatás-fejlesztésben és innovációban érdekelt kör számára a Horizont Európa. Navracsics a tárgyalóteremből kilépve hangsúlyozta: mindkét program folytatódhat az eddigi menetrend szerint, vagyis ugyanúgy lehet pályázni, a beadványokat pedig el is fogják bírálni.

Két kifogás, két jogszabály

Ezzel párhuzamosan azonban tisztába kell tenni az Európai Bizottság aggályait, amelyek között két konkrétum szerepel:

  1. a 21 alapítványi fenntartású hazai egyetem közül 10 kuratóriumában az aktív politikusok szerepvállalása;
  2. a kuratóriumi tagság időbeli korlátjának hiánya.

Navracsics megerősítette, mindkét vitás pont megoldásában partnerek: két nem túl bonyolult jogszabály-módosításról van szó, amelyeket a törvényeinkbe átültetve mindkét aktát lezárhatjuk már márciusban, a tavaszi ülésszak részeként.

A miniszter a második pontban maga is érintett, hiszen a Pannon Egyetem kuratóriumának elnöke, de mint mondta, ő maga nem ragaszkodik ehhez a pozícióhoz, és várhatóan a többi kifogásolt politikus is hasonlóan gondolkodik, ha ez a lépés vezet az Erasmus- és a Horizont-ügy megoldásához.

Míg ezek a pontok rendeződnek, a pályáztatás tehát minden jel szerint folytatódhat. Ezzel politikai szinten a megoldás keretei Navracsics Tibor szerint immár adottak, a tartalmi kérdések nem feltétlenül politikai, inkább technikai szintűek.

Megvolt, megvan mindkét fél részéről a nyitottság a konszenzusra. Ha kell, hetente kijövök Brüsszelbe, de most úgy látom, a további akadályok elhárultak – tette hozzá a miniszter.

Forrás: index.hu

https://index.hu/gazdasag/2023/01/25/erasmus-horizont-navracsics-tibor-europai-bizottsag-brusszel/