Földrengés: hazánk ötven fős mentőalakulatot küld Törökországba

Fotós Ghaith Alsayed, Forrás MTI, AP

Több erős földrengés rázta meg Törökország délkeleti és Szíria északi részét hétfő hajnalban, több száz halálos áldozat és sérült van a helyi hatóságok jelentései szerint.

Bulgária két katonai szállító repülőgépet küld mentőkkel

Bulgária két katonai szállító repülőgépet küld Törökországba mentőkkel és a szükséges felszereléssel a földrengés áldozatainak megsegítésére – közölte a szófiai védelmi minisztérium hétfőn.

A tájékoztatás szerint két Alenia C-27J Spartan típusú szállító repülőgép hétfőn szállítja Törökországba a tűzoltóság és a közbiztonsági szolgálat, valamint a szófiai városvezetés mentőcsapatait.

A 7,4-es erősségű földrengés fészke 7 kilométer mélyen volt a törökországi Kahramanmaras tartományban. A legfrissebb adatok szerint 284 ember meghalt, 2323 megsérült, több mint 100 lakóépület, köztük többszintes lakóépületek is megsemmisültek. Észak-Szíriában, a rengés epicentrumához közeli területen 237 halottról érkezett jelentés.

Több mint kétszáz földrengés történt az elmúlt 24 órában

A Volcano Discovery, egy vulkánokkal és földrengésekkel foglalkozó portál gyűjtése szerint az elmúlt 24 órában több mint kétszáz földrengés történt, a legnagyobbak Törökországban – mintegy száz rengéssel. De a föld lemezei elmozdultak Mexikóban, Indonéziában, Cipruson, Görögországban, vagy éppen Új-Zélandon is. Utóbbi esetében – a törökországi 7,8-as rengés után – a legnagyobb, 5,0-s rengést mérték, ez Indonéziában 4,9-es volt, ennél valamivel kevesebb Görögországban és Cipruson – írja a Magyar Nemzet.

Így pusztított a szökőár Törökországban

A közösségi médiában terjed egy videó, amelyen az látható, hogy a szökőár hogyan sodorja el az autókat Törökországban – írja az Origo.

A NATO és az EU vezetői támogatásukról biztosították Törökországot és Szíriát

Az Európai Unió vezetői, valamint Jens Stoltenberg NATO-főtitkár támogatásáról biztosította a földrengés sújtotta Törökországot és Szíriát, az EU közölte: az uniós mentőcsapatok már elindultak a térségbe.

Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára Twitter-üzenetében szolidaritását fejezte ki és közölte, a szövetségesek támogatást mozgósítanak a földrengés sújtotta Törökországnak.

Teljes szolidaritásukat fejezük ki szövetségesünkkel, Törökországgal a szörnyű földrengést követően

– fogalmazott a NATO-főtitkár, majd hozzátette: felvette a kapcsolatot Recep Tayyip Erdogan török elnökkel és Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszterrel.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke üzenetében az EU teljes szolidaritását fejezte ki Törökország és Szíria lakosságával. Közölte: Európa támogatása már úton van a térségbe. Az EU készen áll arra, hogy további segítséget nyújtson – tette hozzá az uniós bizottság elnöke.

Charles Michel, a tagországok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke üzenetében részvétét fejezte ki az áldozatok családjainak, a sérülteknek mielőbbi felépülést kívánt. Végezetül az Európai Unió szolidaritását fejezte ki.

Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke üzenetében hangsúlyozta, Európa Törökország és Szíria népe mellett áll ezekben a nehéz pillanatokban.

Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője azt írta: az EU kész segíteni, és együtt érez Törökország és Szíria népével.

Janez Lenarcic válságkezelésért felelős uniós biztos Twitter-üzenetében azt közölte: 

a reggeli földrengést követően az Európai Unió aktiválta az uniós polgári védelmi mechanizmust, sürgősségi koordinációs központján keresztül pedig összehangolja az Európából érkező mentőcsapatok kiküldését. Hollandia és Románia mentőegységei már úton vannak 

– tette hozzá az uniós biztos.

Mark Rutte holland kormányfő üzenetében közölte, részvétét fejezte ki Recep Tayyip Erdogan török elnöknek, valamint tájékoztatott: a holland kutató és mentőcsapat már hétfőn elutazik a földrengés sújtotta régióba.

Alexander De Croo belga miniszterelnök részvétét fejezte ki a törökországi és szíriai halálos és katasztrofális földrengés áldozatai családjainak. Közölte, az illetékes belga hatóság értékeli a helyzetet, és megvizsgálja a lehetséges segítségnyújtás módjait.

Szijjártó Péter: Magyarország felajánlotta segítségét a törökországi földrengés utáni mentésben

Magyarország felajánlotta segítségét a törökországi földrengést követő mentésben, így amennyiben a helyi hatóságok ezt igénylik, akkor ötven fős egység indul azonnal útnak, hogy segítse a túlélők utáni kutatást – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető aggodalmát fejezte ki a Törökországból érkező hírekkel kapcsolatban, amelyek szerint több százan vesztették életüket, s ezrek sérültek meg a tíz tartományt is megrázó földrengésben.

Törökország, a török nemzet Magyarország és a magyar nemzet barátja. Természetes, hogy ebben a bajban is török barátaink mellett állunk, és segítünk, amiben tudunk

 – szögezte le Szijjártó Péter.

A belügyminiszter felvette a kapcsolatot török kollégájával, és Magyarország egy, kutatásban és mentésben komoly tapasztalatokat szerzett egységet ajánlott fel

 – tette hozzá a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy ez az egység már indulásra kész, és amennyiben a törökök jelzik a fogadókészségüket, valamint azt, hogy hol számítanak segítségre, akkor a csapat azonnal útnak indul.

Reméljük, hogy ezek a törekvések sikeresek lesznek, és sikerül elejét venni az áldozatok számának nagy arányú növekedésének, hiszen ilyenkor mindig az a veszély egy-egy nagy földrengés után, hogy a romok alatt lévőket nem tudják időben kimenteni

– mutatott rá.

Magyarország tehát készen áll segíteni, és amennyiben a törökök jelzik az erre vonatkozó készségüket és igényüket, a magyar mentőcsapat azonnal megindul, hogy segítséget nyújtson török barátainknak – összegzett a miniszter.

Novák Katalin részvétét nyilvánította a törökországi földrengésben érintett áldozatok családjainak

Novák Katalin köztársasági elnök részvétét nyilvánította a törökországi földrengésben érintett áldozatok családjainak – közölte a Sándor-palota hétfőn az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a Recep Tayyip Erdogan török elnöknek küldött levelében Novák Katalin együttérzéséről biztosította az áldozatok hozzátartozóit és a török népet.

Közölték azt is, hogy Magyarország azonnali segítséget ajánlott fel a mentési munkálatokhoz.

Putyin segítséget ajánlott fel Erdogannak és Aszadnak a földrengés miatt

Segítséget ajánlott fel török és szíriai hivatali partnerének a földrengés utáni mentési munkálatokhoz hétfőn Vlagyimir Putyin orosz elnök – közölte hétfőn a Kreml sajtószolgálata.

Putyin a moszkvai tájékoztatás szerint telefonon részvétét fejezte ki Recep Tayyip Erdogan török államfőnek a természeti csapás áldozatai miatt, és kifejezte Oroszország készségét a segítségnyújtásra. Hasonló tartalmú eszmecserét folytatott az orosz vezető Bassár el-Aszad szíriai elnökkel.

Az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma közölte, hogy kész két, mentőalakulatokat szállító Il-76-os repülőgépet Törökországba indítani a Gaziantep tartományban történt földrengés következményeinek elhárítására. A tárcavezető, Alekszandr Kurenkov utasítására a minisztérium Centroszpasz légimozgékonyságú egységének száz szakemberét helyezték készenlétbe.

Orosz mentőalakulatok vettek már részt Törökországban földrengés utáni munkálatokban. A katasztrófák eddigi legsúlyosabbja 1999-ben történt. A Szíriában állomásozó orosz erők parancsnoksága közölte, hogy az ottani orosz katonai létesítményekben a földrengés nem okozott kárt.

A Gaziantep-vár több bástyája leomlott

A városban található épületek mellett a földrengés következtében a 2200 éves Gaziantep-vár több bástyája is leomlott.

Ukrajna, Lengyelország, Azerbajdzsán és Kazahsztán is segítséget ajánlott a török-szíriai földrengés után

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette: országa kész a szükséges segítséget megadni a „baráti” török népnek. 

Megdöbbentőek a törökországi földrengés következtében több száz ember haláláról és sérüléséről szóló hírek. Részvétünket nyilvánítjuk az áldozatok családjainak, és mielőbbi felépülést kívánunk a sérülteknek. Közel vagyunk a barátságos török néphez ebben az időszakban, készek vagyunk megfelelő segítséget nyújtani neki

– írta a Twitteren.

Mariusz Kaminski lengyel belügyminiszter hétfő reggel szintén a Twitteren közölte: Ankara  segítségkérési felhívására reagálva 76 tűzoltóból és 8 mentőkutyából álló csoport küldését ajánlotta fel. Azerbajdzsán 370 fős mentőcsoportot küld Törökországba, hogy közreműködjön a természeti katasztrófa következményeinek elhárításában és a kutató és mentési munkálatokban – számolt be hétfőn a rendkívüli helyzetek minisztériumának sajtószolgálata.

Kaszim-Zsomart Tokajev kazah államfő táviratban fejezte ki részvétét Recep Tayyip Erdogan török államfőnek a „hatalmas erejű” földrengés számos áldozata miatt, és kifejezte készségét a segítségnyújtásra.

Forrás: baon.hu

https://www.baon.hu/orszag-vilag/2023/02/eros-foldrengesek-raztak-meg-torokorszag-deli-reszet-rengeteg-a-halott-frissul