Földművesek Napja 2018

A Polgári Kisgazdák is vallják: a földműves-kisgazda nép Magyarországon és a világon mindenütt az adott ország nemzetmegtartó ereje.

A Földművesek Napja immár második alkalommal került megrendezésre, a tavalyi évben a Somogy megyei Csokonyavisontán volt az első sikeres megemlékezés, amelyet a Vasad községben megtartott követte elmúlt szombaton.

E napon emléket állítottak Nagyatádi Szabó Istvánnak, a Kisgazdapárt alapító elnökének, volt földművelésügyi miniszternek és egyben megemlékeztek dr. Torgyán Józsefről, aki kezdeményezte, és útjára indította a Földművesek Napját.

A polgármesteri köszöntőt követte Pogácsás Tibor Országgyűlési képviselő, Önkormányzati államtitkár beszéde, aki méltatta a kezdeményezést és megköszönte a szervezők kiváló munkáját.

Prof. Sinóros Szabó Botond akadémikus kiemelte, hogy ez a nap egyúttal a béke ünnepnapja is kell legyen, hisz a társadalmi felemelkedéshez szükséges a béke és az egyetértés megléte.

Velkei József a NAK Pest megyei elnöke is köszöntötte a Vasadiakat és a rendezvény résztvevőit.

Védnöki elismerésben részesült, többek között dr. Turi-Kovács Béla a Kisgazda Polgári egyesület elnöke, akinek a nevében Kékesi Márton elnökségi tag vette át az elismerő oklevelet.

A védnöki oklevelek átadása során Kékesi Márton beszámolt arról a jelenlévőknek, hogy az Országgyűlés napirendre tűzte az emléknap hivatalos, Országgyűlési határozatba foglalt elismerésének a vitáját.

A színpadra szólították és elismerő oklevéllel tüntették ki a legeredményesebben gazdálkodó környékbeli földműves-kisgazdákat.

Az emléknapon részt vett Szászfalvi László Országgyűlési képviselő illetve, Torgyán Józsefné Cseh Mária  is a kezdeményező Torgyán József özvegye is.

A következő, sorban a harmadik emléknap Bugyi községben lesz jövőre, szintén szeptember folyamán megtartva. Somogyi Béla a település polgármestere ünnepélyesen átvette a vándorzászlót Marton József vasadi polgármestertől és ígéretet tett, hogy ők is hasonlóan magas színvonalon és méltóan fognak megemlékezni erről a jeles napról. (kpe.hu)