Fokozódik a magyar boltháború: durva leárazást jelentett be az Aldi, mit lép erre a Spar, Lidl, Penny?

Fotó: Shutterstock

Először talán megeshet, hogy nekünk, vásárlóknak kedvez a boltokon belül valamilyen változás. (kpe)

Tovább folytatja a tartós árcsökkentést az Aldi, és a mai naptól 85, elsősorban hűtött termék árát csökkenti jelentősen, akár mintegy 45%-kal. Júniusban így 120 friss élelmiszer árát csökkentették tartósan, illetve az állandó tejtermék kínálatának egyharmada lett olcsóbb a mai naptól. Mindezek mellett továbbra is hetente legalább 80 akciós termékkel járulnak hozzá a pénztárcabarát bevásárlásához.

Közleményében az Aldi azt írta, hogy idén a piacon elsőként csökkentette tartósan számos vaj, majd a magyar beszerzésű trappista sajtjainak árát, most pedig újabb termékek esetében mérsékli jelentősen, akár 45%-kal az árakat.

A mai naptól 85 hűtött árucikk, elsősorban normál és számos laktózmentes tejtermék – különböző zsírtartalmú friss, ESL- és UHT-tejek, tejföl, tejszín, kefir, natúr és gyümölcsjoghurt, vaj, túró, különböző sajtok – polci ára csökken, így a vásárlók már azonnal olcsóbban juthatnak hozzá ezekhez a termékekhez. 

Íme néhány példa az árcsökkentésre a kedvezmény mértékével és a fogyasztói árral:

  • KOKÁRDÁS UHT tej 1,5% zsírtartalom 1 liter – 30%, 289 forint
  • MILFINA Laktózmentes UHT tej 1,5% zsírtartalom csavarkupakkal 1 liter – 16%, 499 forint
  • KOKÁRDÁS UHT főzőtejszín 10% zsírtartalom 180 ml  – 33 %, 319 forint
  • MILFINA Kakaós tej standard / laktózmentes 1 liter – 28%, 699 forint
  • MILFINA Laktózmentes natúr joghurt 3,6% zsírtartalom 250 g  – 40%, 249 forint
  • MILFINA Kefir 3,5% zsírtartalom 450 g  – 27%, 399 forint
  • KOKÁRDÁS Natúr joghurt 3% zsírtartalom 850 g  – 20%, 599 forint
  • BIO NATURA Bio natúr joghurt 3,6% / 1% zsírtartalom 250 g  – 25%, 199 forint
  • ENJOY FREE! Laktózmentes krém-tehéntúró, 20% zsírtartalom 250 g – 29%, 549 forint
  • MILFINA Alpesi vaj 82% zsírtartalom 250 g – 26%, 879 forint
  • MILFINA Füstölt parenyica 110 g  – 37%, 519 forint
  • MILFINA Ementáli sajt laktózmentes 400 g  – 29%, 1749 forint
  • MILFINA Laktózmentes gyümölcsjoghurt 150 g  – 25%, 229 forint
  • MILFINA Edámi sajt szeletelt 250 g  – 24%, 939 forint

A beszerzési piacon tapasztalható alacsonyabb áraknak köszönhetően a vállalat az elmúlt négy hét során már több mint 120 hűtött élelmiszer árát csökkentette 15–42% közötti mértékben. Az érintett termékek között tejtermékek, pékáruk, felvágottak, virslik, sonkák, készételek, csomagolt saláták és kávéitalok is megtalálhatók. Ezen belül az állandó tejtermék kínálatának 33%-ánál mérsékelte az árait az áruházlánc. A mindennapi bevásárlás számos termékére vonatkozó ármérséklés azonnali spórolást tesz lehetővé az ALDI üzleteket választó fogyasztók számára.

A legnagyobb növekedést elért diszkontláncként továbbra is elkötelezettek vagyunk az alacsony árak iránt. Korábbi ígéretünkhöz tartva magunkat, amint arra lehetőségünk van, csökkentjük árainkat. Az elmúlt hetekben az enyhülő inflációnak és az alacsonyabb beszerzési áraknak köszönhetően a legkeresettebb pékáruk, tejtermékek és felvágottak esetében mérsékeltük árainkat. Ezen belül állandó tejtermék kínálatunk harmadánál hajtottunk végre tartós árcsökkentést, illetve hetente további mintegy 80 akciós termékkel járulunk hozzá a magyar fogyasztók pénztárcabarát bevásárlásához. Üzletnyitásaink és újranyitásaink alkalmából pedig jellemzően mintegy 80 akciós terméket kínálunk akár 60% feletti kedvezménnyel

– mondta az árcsökkentés kapcsán Bernhard Haider, az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. országos ügyvezető igazgatója.

Forrás: penzcentrum.hu

https://www.penzcentrum.hu/vasarlas/20230612/fokozodik-a-magyar-bolthaboru-durva-learazast-jelentett-be-az-aldi-mit-lep-erre-a-spar-lidl-penny-1137955?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=penzcentrum_linkek&utm_campaign=hiraggregator