Fidesz-KDNP: Csökkenjen a frakciók támogatása és tartsák egy időben az EP- és az önkormányzati választásokat

Fotó Kocsis Máté Facebook oldala

A Fidesz és KDNP a jövő héten törvényjavaslatban kezdeményezi, hogy a baloldali frakciók támogatása 3 milliárddal, a kormánypártiaké pedig 2 milliárd forinttal csökkenjen ebben a ciklusban, valamint alaptörvénymódosítást is indítványoz, hogy az európai parlamenti és az önkormányzati választásokat a jövőben egy időben tartsák meg – közölte egy keddi háttérbeszélgetésen Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető.

Kocsis Máté a frakciók támogatásának csökkentését azzal indokolta: a „hat frakciós trükközéssel” a baloldali pártok sokkal többe kerülnének a következő ciklusban, mint az előzőben, holott veszítettek 800 ezer szavazót és 10 képviselőt. Ennek ellenére 3 milliárd forinttal többet akarnak kapni, ami „nagyon nincs rendjén”, nem tükrözi a választói akaratot, nem fair és nem is támogatható sem költségvetési, sem politikai értelemben – hangsúlyozta.

Kifejtette: az előző négy évben egy kormánypárti képviselő után havi 2,2 millió forintos, egy ellenzéki képviselő után pedig 3,1 millió forintos támogatást kaptak a frakciók, míg a jelenlegi ciklusban egy kormánypárti képviselő 2,6 millió forintba, egy baloldali pedig 4,5 millió forintba kerülne.

Úgy értékelt: ezzel keletkezik havonta képviselőnként másfél millió forint olyan többlete a baloldalnak, amire nem jogosult, hiszen még annyi képviselője sincs, mint az előző ciklusban. Jelezte: ha ehhez a kérdéshez nem nyúlnának hozzá és minden marad a régiben, akkor összesen hatmilliárd forinttal többe kerülnének a frakciók négy év alatt, mint az azt megelőző ciklusban.

A kormánypártok ezen szeretnének változtatni, ezért azt javasolják, hogy ebből a hat milliárd forintból a baloldal „adjon le” hármat, a Fidesz-KDNP pedig kettőt. A változások jövő januártól lépnének életbe. Megjegyezte: a baloldaliak még így is „felül lesznek finanszírozva”, és többe fognak kerülni, mint a kormánypárti képviselők.

A Fidesz frakcióvezetője jövő kedden nyújtja be a Háznak javaslatát, amely szerint az országgyűlési törvény mellett a házszabály is módosulna. Változtatnának a frakciókból való kilépés és belépés szabályain, valamint a beszédjoggal kapcsolatban is módosításokat javasolnak, így többek között az időkeretes viták hossza is csökkenhet.

Közölte azt is: javasolják, hogy 2024-ben már egy időben tartsák meg az európai parlamenti és az önkormányzati választásokat, amellyel 9-10 milliárdot lehetne megspórolni. Ehhez alkotmánymódosítás szükséges.

Forrás: MTI, hirado.hu