Fidesz: A fejlesztést szolgálja az értékesítés

Fotó: Ujházi György

A soron kívüli közgyűlés után egyedül a Fidesz-frakció értékelte az ott elhangzottakat. A napirendi pontok közül a balatonszárszói üdülő sorsát és a városgazdálkodási kft. folyószámlahitel-felvételét emelték ki.

Hanó Miklós alpolgármester megemlítette, hogy a soron kívüli ülésen tette le képviselői esküjét a frakció újdonsült tagja, Paláncz György. Beszélt arról is, hogy kevés ügy került terítékre, ám azok annál fontosabbak voltak. Ilyen volt a balatonszárszói üdülők kérdése is. Kiss Tibor alpolgármester elmondta, hogy a balatonszárszói üdülőkhöz sokaknak vannak érzelmi kötődésük. Paláncz György javaslatára nem a „Közgé üdülő”, hanem a másik értékesítése mellett döntött a testület. Kiemelte, hogy az értékesítésből befolyó pénz a városfejlesztéssel kapcsolatos pályázatok önrészéül szolgál majd.

A városgazdálkodási kft. folyószámlahitelével kapcsolatban Uhljár Erik, a kft. vezetője hangsúlyozta: szó sincs arról, hogy a cég eladósítaná a várost. Havi részletekben kapja a cég a díjazást, viszont a költségek nem egyformán jelentkeznek: nyáron több a feladat és több a költség is például a fűnyírás, illetve a balatonszárszói üdülők működtetése miatt. Finanszírozni kell a buszos utazási költségeket, az étkezési költségeket, ez körülbelül 10-10,5 millió forintba kerül. Hozzátette: a kft.-nek egyelőre még nincs akkora tőkéje, hogy a nyári időszakban kifizessen ekkora összeget, de bízik abban, hogy ez idővel változik majd.

(behir.hu)