Fiát és a nevelt lányát ölte meg vasárnap egy férfi Győrben

Deko Print Kft

Fiát és a nevelt lányát ölte meg vasárnap délután Győrben egy férfi, aki később öngyilkos lett. A lakásban tartózkodott a harmadik testvér, egy hatéves kislány is – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság tegnap a rendőrség honlapján. A három gyermek aznap az anyjuk volt férjénél volt. A 10 éves fiú, a 13 éves lány és a 35 éves férfi holttestét azután találták meg, hogy az anya értesítette a rendőrséget: csak a legkisebb gyermekével tud beszélni. A rendőrök a katasztrófavédelem segítségével jutottak be a bezárt lakásba, ahol megtalálták a két gyermek holttestét. A nyomozók megállapították, hogy a gyerekek halálát idegenkezűség okozta. A férfi holttestét az épület egy másik helyiségében találták meg. A helyszíni szemle adatai szerint a férfi, miután megölte fiát és nevelt lányát, bezárkózott az épület folyosójáról nyíló, közös használatú helyiségek egyikébe, majd önkezével véget vetett életének. A rendőrség több ember sérelmére elkövetett emberölés gyanúja miatt indított büntetőeljárás keretében vizsgálja a gyermekgyilkosság körülményeit. A Blikk úgy tudja, az apánál láthatáson voltak a gyerekek, akiket a férfi puszta kézzel vert agyon. A Lokál értesülései szerint előre készült tettére a győri gyermekgyilkos apa; búcsúüzenetet is hagyott, amelyben gyermekei anyját hibáztatja élete kisiklásáért.

A Szombathelyi Törvényszék részleteket közölt a férfinak, H.G.-nak az előéletével kapcsolatban. A férfi korábban már ült börtönben, mert 2016-ban egy kalapáccsal akarta megölni a feleségét. H.G.-t ezért 2017 decemberében ítélték el emberölés kísérlete és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt 5 év fegyházbüntetésre. „Az alapügyben készült igazságügyi elmeszakértői vélemény szerint a terhelt a cselekmény idején beszűkült tudatállapotban (tudatzavar) volt, amely a terhére rótt cselekmény társadalomra való veszélyességének felismerésében, a felismerésnek megfelelő cselekvésben, súlyos fokban korlátozta. Ugyanakkor újabb bűncselekmény elkövetését a szakértők nem valószínűsítették” – írták, hozzátéve: a sértett és a gyerekek az elítéltet fogvatartása alatt többször látogatták – szinte minden hónapban –, rendszeresen kapott tőlük csomagot is. A kommüniké szerint a Szombathelyi Járásbíróság 2019. június 17-én felbontotta az elítélt és a sértett házasságát, a szülők megállapodtak abban, hogy a gyermekek felett a szülői felügyelettel kapcsolatos jogokat és kötelezettségeket közösen gyakorolják. A járásbírósági döntés alapját többek között egy igazságügyi pszichológus szakértői vélemény képezte, mely szerint „az alperes érzelmileg kötődik a gyermekeihez, a gyermekek életében születésüktől aktívan részt vett. Kötődése őszinteségét illetően kétségek nem mutatkoztak. Az apa személyiségében jelenleg olyan kóros vonások, amelyek a szülői szerepben való helytállásra őt alkalmatlanná tennék, nem mutatkoznak. (…) Alperes feltehetően szabadulása után mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy gyermekeit kárpótolja és szeretettel foglalkozik.”

A tragédia miatt nyílt levelet írt az igazságügyi miniszternek Péterfy-Novák Éva író, aki Varga Juditot tegezve azt kérdezte, „hány nőnek és gyermeknek kell még meghalnia, hogy komolyan vedd a családon belüli erőszakot”. „Visszautasítom, hogy két gyermek borzalmas halálát alantas politikai haszonszerzésre akarják felhasználni. Anyaként és igazságügyi miniszterként, mint minden jóérzésű embert, engem is lesújtott a győri gyermekgyilkosság tragikus híre” – írta válaszul a közösségi-oldalán Varga Judit igazságügyi miniszter. A tárcavezető szerint a jelenlegi magyar jogszabályok megfelelnek az isztambuli egyezmény előírásainak is. „Mindez persze nem elégséges, ha ilyen tragédia előfordulhat. Átfogó kormányzati vizsgálat elrendelését kezdeményezem a felelősség tisztázása érdekében, hogy egyértelműen kiderüljön, a konkrét tragikus esetben mulasztott-e bármelyik állami szerv vagy annak alkalmazottja” – írta

Varga Judit.

MTI, BLIKK.HU, 24.HU, 444.HU, LOKAL.HU

Varga Judit átfogó vizsgálatot rendelt el a győri gyerekgyilkosság miatt

Péterfy-Novák Éva író nyílt levelére reagált a miniszter.

Átfogó kormányzati vizsgálat elrendelését kezdeményezte Varga Judit igazságügyi miniszter, hogy kiderüljön, a győri tragédiánál mulasztott-e bármelyik szerv vagy alkalmazottja.

A börtönből szeptemberben szabadult H. G. (aki korábban feleségét, a gyerekek anyját kalapáccsal próbálta megölni) vasárnap végzett 13 éves nevelt lányával és 10 éves kisfiával, majd öngyilkos lett. Egyedül hatéves kislányát hagyta életben. A gyerekek most voltak a szabadulás utáni első láthatáson apjuknál. A bíróság nem korlátozta a láthatást – érvelésük szerint erre vonatkozó igény nem merült fel -, egy igazságügyi pszichológus szakértő pár hónapja azt állapította meg, az apával minden rendben van. Azt nem tudni, hogy a gyámhivatalnak látóterében volt-e a család, erre vonatkozó kérdéseinkre még nem kaptunk választ. A rendőröket az anya értesítette, miután gyerekei közül csak a legkisebbet érte el, aki órákon át halott testvérei mellett lehetett.

A tragédia miatt nyílt levelet írt a miniszternek Péterfy-Novák Éva író, aki Vargát tegezve azt kérdezte, “hány nőnek és gyermeknek kell még meghalnia, hogy komolyan vedd a családon belüli erőszakot.”

Szeretném, ha válaszolnál arra, hogy a féléven belül három „családirtás” elegendő indok-e arra, hogy legalább résnyire kinyisd a szemed, hogy átértékeld a lekezelő, lenéző kommunikációdat ezzel kapcsolatban.

Választ szeretne arra, ki a felelős a győri családirtásért, és miért nem ratifikálja a kormány az Isztambuli Egyezményt.

És ne, ne háríts Judit, ez nem az a szint, amikor lesöpörheted magadról a mocskot. Ez az a szint, amikor ki kell állnod, elnézést kell kérned, és azonnal kampányolnod kell a ratifikálásért.

Az egyezmény 31. cikke szól a szülői felügyeleti jogról és a láthatásról, ezt is idézi Péterfy-Novák. Ez a cikk előírja, hogy az erre vonatkozó szabályok meghozatalakor figyelembe kell venni az egyezmény hatálya alá tartozó erőszakos cselekményeket, illetve olyan szabályokra van szükség, hogy a láthatási vagy a szülői felügyeleti jog gyakorlása ne veszélyeztesse az áldozat vagy a gyerek jogait és biztonságát.

Varga válaszában visszautasította, hogy “két gyerek borzalmas halálát alantas politikai haszonszerzésre akarják felhasználni”, őt is lesújtotta a gyerekgyilkosság tragikus híre. Azt írta, a vonatkozó magyar jogszabályok megfelelnek az Isztambuli Egyezmény követelményeinek, konkrétan az említett 31. cikknek is, de ez nem elég, ha ilyen tragédia előfordulhat, ezért rendelte el a vizsgálatot.

Forrás: hvg.hu

A Polgári Kisgazdák értetlenül állnak az előtt, hogy egyre-másra kerülnek szabadlábra olyan bűnelkövetők, vagy éppen súlyos bűnözők, akiknek már semmi helye a társadalomban. A kormánynak kötelessége, hogy akár törvénymódosítással szigorítsa különösen az élet és tesi épség elleni bűntettek esetében a kiszabott büntetések mértékét és korlátozza az idő előtti szabadlábra helyezéseket. Változatlanul az az álláspontunk, hogy vannak olyan bűnelkövetők, akiknek az esetében teljesen céltalan és reménytelen az átnevelésétől eredményt várni, tőlük meg kell védeni a társadalmat. (kpe)