Felszámolják az illegális hulladéklerakókat Halason

Fotó: baon.hu

Félmilliárd forintból zárkóztatják fel a lemaradt városrészeket Halason. A program első ütemében, az illegális hulladéklerakók felszámolására 18 millió forintot költenek.

A rekultivációs munkálatok a Sáros és a Polgár utca mögötti területen kezdődtek el, ide hordják össze a város más részeiről is az összegyűjtött szeméthalmokat. Így megszüntetik az Átlós, a Határ és a Széksós utcákban is az illegális lerakókat. Az önkormányzat ezzel egy közel négy évtizedes problémát igyekszik megoldani. – A felhalmozott hulladékmennyiség miatt elszaporodtak a patkányok és más rágcsálók, amelyek fertőző veszélyforrást jelentettek az itt és a környező utcákban élők számára – mondta el Szűcs Csaba, a helyi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, a város alpolgármestere.

A városvezető elmondta, hogy a következő 2-3 hónapban szinte folyamatosan dolgoznak majd a munkagépek az említett területeken, az összegyűjtött szemetet kirostálják és elszállítják a Szegedi úti hulladéklerakóba. A megtisztított területeket parkosítják, illetve közösségi kerteket alakítanak ki a rászoruló családoknak a Polgár és a Sáros utcában.

A felzárkóztató program keretében szintén több tízmillió forintból felújítják az Erzsébet téri szükséglakásokat, ahol kicserélik az összes nyílászárót, új közműrendszert építenek és felújítják a villamos hálózatot.

A projekt része különböző közösségi foglalkozások szervezése is, amelyek során a szociálisan és mentálisan hátrányos helyzetben élők számára szerveznek különböző felzárkóztató programokat.

(baon.hu, Pozsgai Ákos)