Fekete Ferenc értesítése alapján: Négy Szolnok környéki kistelepülés kapott szénadományt egy román bánya felajánlásából

Fotó: ripost.hu

Különleges adományt kapott négy kistelepülés a megyében. Az egyik romániai bányából érkező tüzelőnek az előttünk álló téli hónapokban nagy hasznát veszik majd azok a helyiek, akik jelezték rá igényüket.

Szerdán négy Szolnok kistérségi falu kapott barnakőszén-adományt egy romániai bányából. A besenyszögi Pixi Ép-Transz Kft. által közvetített energiahordozó-felajánlásból Csataszög, Nagykörű, Kőtelek és Hunyadfalva részesült. Hírportálunk Nagykörűben érdeklődött a fejleményekről.

– Amint a cég jelezte nekem a lehetőséget, természetesen azonnal kapva kaptam az alkalmon, és máris kihirdettem azt a lakosságnak – nyilatkozta Túri Tibor nagykörűi polgármester. 

– A néhány napja a közösségi oldalamra kitett felhívásra szinte azonnal jelentkeztek néhányan a településen élők közül. Ezúttal tizenkét család részesül a térítésmentes adományból. Tulajdonképpen mindenki kap belőle, aki bejelentette az igényét. Valamivel több mint 50 mázsa szén érkezett hozzánk, ez azt jelenti, hogy háztartásonként közel 5 mázsát oszthatunk szét – közölte a községvezető. Aki személyesen akkor is megköszönte a küldeményt az azt elkísérő felajánlóknak, amikor a billencses teherautóról épp leborították azt a helyi ktsz telephelyén. 

Hozzátette: az igénylők egy csoportja jelezte, hogy haza tudja szállítani a szenet, ám akinek erre nem volt lehetősége, annak az önkormányzat segít ebben.

– Romániából, egy Duna menti bányából hoztuk a szenet. Ez egy közös felajánlás az ottani bányatulajdonosok, egy magyar támogató, valamint a besenyszögi depó jóvoltából – magyarázták az adományozás előzményét a jószolgálati programot lebonyolító küldöttek, Bíró Sándor és Mága Csaba. Elmondták: csütörtökön néhány borsodi faluba visznek szénadományt, a későbbiekben pedig az ország majd’ minden kistelepülésére szállítanak az ingyenesen hozzáférhető energiahordozóból.

A nagykörűi igénylők közül sokan kezet is fogtak a szállítókkal, és a polgármesternek is megköszönték a lehetőséget. Közülük néhányan még nem tudták beszerezni a téli tüzelőt, vagy annak a magasba szökő ára miatt nem kellő mennyiségűt. Hogy mire lesz elegendő a közel öt mázsányi adomány, azt persze majd az előttünk álló tél időjárása fogja eldönteni…

A felajánlás egyébként barnakőszén. Fűtőértéke átlagosnak mondható, mintegy négyezer kilokalória. Forrás: szon.hu

https://www.szoljon.hu/helyi-kozelet/2022/11/negy-szolnok-kornyeki-kistelepules-kapott-szenadomanyt-egy-roman-banya-felajanlasabol