Fekete Ferenc értesítése alapján: Magyar őshonos gyümölcsfákat ültetnek Rákóczifalván

 

Fotó Fekete Ferenc Facebook oldala

Több mint harminc különböző, Magyarországon őshonos gyümölcsfát ültetnek el csütörtökön a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Rákóczifalva egyik általános iskolájának udvarán.

Kállai Mária, a térség fideszes országgyűlési képviselője a faültetésen elmondta, hogy azt az idén márciusban elhunyt Hoffmann Imre nyugállományú tűzoltó altábornagy, a Belügyminisztérium korábbi közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára kezdeményezte, a fákat is ő választotta ki.

Szólt arról, hogy a következő generáció számára nagyon fontos üzenet a környezetvédelem, ennek egyik lépése ez a program is.

A faültetés célja, hogy az iskola udvarán létrehozzanak egy mini gyümölcsöst, amelynek köszönhetően a diákok megismerhetik a fákat, gondozásuk lépéseit.

A szándék szerint a termőre fordult gyümölcsfák terméseit az iskolások fogyasztják majd el, ez is a tapasztalaton alapuló környezeti nevelés része – mondta.

Túróczi Imre, a mintegy 5300 lakosú Rákóczifalva független polgármestere elmondta: a ceglédi faiskolából érkező 35 fából 32 őshonos gyümölcsfa, a többi kőris és hárs. Hozzátette: a fák gondozása nem nehéz, valódi élményt nyújt majd az iskolába járó 279 gyereknek.

Forrás: MTI, hirado.hu