Fekete Ferenc értesítése alapján: Ingyenes szűrővizsgálatokkal is segítenek a szolnoki kórház szakemberei

Fotó: Shutterstock

A testi és a lelki egészség védelmét tűzte ki célul a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet Egészségfejlesztési Irodája. Ennek érdekében számos ingyenes egészségfejlesztő programot szervez a járás lakosai részére. Mindemellett kiemelt figyelmet fordít a kórházi dolgozók mentális és fizikai jóllétére is.

Ezeknek a céloknak a megvalósításában Vízkeleti-Hegedűs Judit irodavezető, valamint munkatársai, Csibrány Csilla és Nagy-Bana Zsanett vesznek részt. Munkájuk révén ebben az évben közel hatezerötszáz embert értek el színes programjaikkal.

– Szolnokon és a járás településein sokan találkozhatnak az Egészségfejlesztési Iroda programjaival, szűrővizsgálataival, ezen túl azonban számos egyéb lehetőség is nyitva áll az érdeklődők előtt. Melyek ezek?

– Számos önkormányzattal, civil szervezettel kötöttünk együttműködési megállapodást, amelyeknek köszönhetően még jobban és könnyebben elérhetőbbé váltak a lakosság számára a prevenciós programjaink. Heti rendszerességgel tizenkét ingyenes programunk fut, melyeken bárki részt vehet – tudtuk meg Vízkeleti-Hegedűs Judittól. 

– Ilyen többek között a terhestorna, melynek a szolnoki Aba-Novák Agóra Kulturális Központ ad otthont, a babaúszás helyszínéül a Hozam Hotel szolgál, a jógafoglalkozások pedig a VOKE Csomóponti Művelődési Központban találhatók.

A rendszeres, életvitelszerűen megjelenő testmozgásösztönző programunk, az aerobik augusztusig még online formában működik.

– A kórházban is heti öt program fut rendszeresen. A szolnoki járás intézményei kérésére szakszerű étrendi tanácsadást tudunk biztosítani krónikus betegek részére. Különös figyelmet fordítunk az idősebb korosztályra, számukra szemléletformáló előadásokat tartunk, illetve mindig nagy sikere van a senior örömtáncnak, mellyel idős otthonokba és klubokba jutunk el heti rendszerességgel. Örömmel tapasztaljuk, hogy a stresszkezelésre, konfliktuskezelésre, a burnout (kiégés) megelőzésére ma már egyre több munkahelyen fordítanak kiemelt figyelmet. Így számos cég kérésére szervezünk mentális egészségfejlesztéssel kapcsolatos előadásokat, tréningeket dr. Lepény Éva pszichoterapeutának köszönhetően.

Sokan tisztában vannak azzal, hogy mit kell tenni, ha valaki fizikális szinten elsősegélynyújtásra szorul, de azt már kevesen tudják, hogy mi a teendő, ha valakinek mentális elsősegélyre van szüksége.

– Ezért indítottuk útjára a depresszió- és öngyilkosság megelőzési programjainkat. Mindezek mellett a járás településein szív-érrendszeri szűrővizsgálatokat és egyéni kockázatfelméréseket végzünk. A vezető halálokok között szerepelnek a szív megbetegedései, ezért kiemelten fontos, hogy minél többen megjelenjenek a szűréseinken. A vizsgált kliensek negyedét kiszűrtük, akiket az alapellátás felé irányítottunk további kivizsgálás és kezelés céljából.

Forrás: szoljon.hu

https://www.szoljon.hu/helyi-kozelet/2022/07/testi-es-lelki-egeszsegunket-vedik