Elsőként az egyházi, valamint az önkormányzatok által üzemeltett közösségi terek felújításra és létrehozásra lehet pályázni, februártól a Magyar falu program keretében – közölte budapesti sajtótájékoztatóján Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
Gyopáros Alpár elmondta: 2019-ben a pályázati kiírások ütemezetten jelennek meg. Az önkormányzatokkal szemben nincs önerő-elvárás, az előfinanszírozásnál pedig előnyt élveznek majd az alacsonyabb adóerő-képességű települések. A pályázatokat a Magyar Államkincstár bonyolítja le.
A falusi közszolgáltatások minőségének javítására 75 milliárd forint áll rendelkezésre. A kormánybiztos elmondása szerint 18 célterület jelöltek ki, a kedvezményezettek a helyi önkormányzatok és – két esetben – az egyházak lesznek. Az üresen álló egyházi tulajdonú épületek – volt parókiák, plébániák, egyházi iskolák – felújítása mellett a programok szervezését, eszközvásárlást és a közösségi életet szervező személyek bérének és járulékának a költségeit is támogatják. Az egyházak pályázhatnak még temetők felújítására is. Az önkormányzatok bölcsődék és óvodák létesítésre, felújítására, bővítésére, valamint orvoslakások építésére, orvosi rendelők felújítására vagy építésére, orvosi eszközök beszerzésére akár 100 millió forintos nagyságrendben is pályázhatnak. A kormánybiztos szerint nagy érdeklődésre tarthat számot a belföldi utak és járdák felújítására szolgáló pályázatok. A falu- és tanyagondnoki szolgálatok gépjármű-pályázataira 5 milliárd forint áll rendelkezésre, valamint 3 milliárd forint a falu- és tanyagondnokok bérezésére. A falusi útalap keretében 50 milliárd forint jut idén, két szakaszban fognak megújulni alacsonyrendű utak, több mint 160 szakaszt újítanak fel 430 kilométer hosszan. Egyes munkálatok már márciusban megkezdődhetnek, a további útszakaszok felújítására legkésőbb ősz elején kerülhet sor. A kormány szándékai szerint 2020-ban 70-80 milliárd forint állhat majd erre a célra rendelkezésre. Ennek érdekében 2,5 milliárdos keretösszeget különít el idén a Kormány ezeknek az útszakaszoknak a tervezésére – mondta Gyopáros Alpár. (Forrás: hvg.hu)
A Polgári Kisgazdák arra hívják fel a Honlap kedves olvasóinak a figyelmét, hogy a Magyar Faluprogram 2019-re vonatkozó információit az alábbi linken tudják elolvasni:
A Program alapadatai:
2019-ben legalább 150 milliárd forintot fordít a kormány a Magyar Falu Program megvalósítására, már az első félévben megjelennek a pályázati felhívások, részletesen bemutatjuk a keretösszegeket. Bővebben és jelentkezés előminősítésre alább!
A Magyar Falu Program célja az 5000 fő alatti települések népességmegtartó és -növelő erejének erősítése, hogy a vidéken, kistelepüléseken élő emberek életminősége a lehető legmagasabb legyen, a közszolgáltatások elérhetősége a legkisebb településeken is lényegesen javuljon.
A Magyar Falu Program alprogramok támogatási keretei a következők:
– szolgálati lakás: 5 000 000 000 forint,
– bölcsődefejlesztés: 10 000 000 000 forint,
– óvodafejlesztés: 5 000 000 000 forint,
– óvodaudvar, illetve óvodai sport: 5 000 000 000 forint,
– orvosi rendelő, orvosi eszköz: 6 000 000 000 forint,
– orvosi ellátást segítő eszköz: 2 000 000 000 forint,
– polgármesteri hivatal felújítás: 2 000 000 000 forint,
– belterületi járdafelújítás anyagtámogatása, belterületi útfelújítás: 10 000 000 000 forint,
– sportparkok építése: 2 000 000 000 forint,
– temetőfejlesztés: 3 000 000 000 forint,
– eszközfejlesztés közterület karbantartására: 3 000 000 000 forint,
– falubusz (falugondnoki) program: 8 000 000 000 forint,
– helyi közösségi terek fejlesztése történelmi egyházak bevonásával – a helyi identitástudat erősítése: 7 000 000 000 forint,
– nemzeti és helyi identitástudat erősítése önkormányzatok és nemzeti kulturális intézmények bevonásával: 6 000 000 000 forint,
– okospontok kialakítása: 1 000 000 000 forint.
Az alapadatok és alapinformációk után az alábbi előminősítő űrlapot lehet megtalálni, a 2019-es Magyar Falu Programhoz kitöltő és automatikus küldő-programmal. – Regisztráljon most ingyenes előminősítésünkre, így hasznos segítséget kaphat még időben egy sikeres pályázat előkészítéséhez!
Pályázó szervezet neve:
Település neve:
Település lakosainak száma:
Tervezett beruházások (több is választható):
Templomfelújítás
Út- és járdafelújítás
Óvoda- és bölcsődefejlesztés
Sport park fejlesztés
Közösségi tér fejlesztések (pl. könyvtár, kultúrház, stb.)
Temető, ravatalozó felújítás
Mikrobusz beszerzés
Szolgálati lakás
Orvosi rendelő felújítás
Polgármesteri hivatal felújítás
Eszközfejlesztés közterület karbantartására
Kapcsolattartó neve:
Kapcsolattartó telefonszáma:
Kapcsolattartó e-mail címe:
Küldés: (Google Űrlapokon soha ne adjon meg jelszavakat) – Forrás: NLC consuting Group – Pályázati Hírek)