Ez mindent boríthat: brutális gázáremelkedést harangozott be a Gazprom

Fotó MH

Egészen elképesztő gázárat mondott be a téli hónapokra a Gazprom: gyakorlatilag azt vázolta, hogy további legalább 60 százalékos áremelkedés várható. Ha ez bekövetkezne, az azt jelentené, hogy egy köbméter gáz tőzsdei ára a mostani 950 forint körülről 1600 forint fölé ugrana. Mi lesz így a magyar rezsicsökkentés frissen bejelentett szabályaival?

Idén január elseje és augusztus 15. között a FÁK-országokon kívüli orosz gázexport (lényegében Európát és Törökországot jelenti) 36,2 százalékkal 78,5 milliárd köbméterre esett – jelentette be a Gazprom. Az első közel nyolc hónap együttes eredménye azonban elfedi azt, hogy mi történt az utóbbi hetekben: júliusban 58,4 százalékos, augusztus első felében pedig 59 százalékos zuhanás volt a Gazprom európai gázexportjában, amint azt a Reuters egy elemzőre hivatkozva megjegyezte.

Emlékezetes, eközben június közepétől július végéig mintegy 60 százalékkal fogta vissza a Gazprom az Északi Áramlat 1-en a gázküldést Németországba a turbinaügyre hivatkozva, aztán még tovább tekerte a gázcsapot és most már csak a kapacitás 20 százalékát küldi ezen az útvonalon.

Mindezek hatására június közepétől, a 80-90 euró/MWh körüli tartományból kezdtek el újra szárnyalni az európai tőzsdei gázárak. Az utóbbi napok emelkedésével már a 220 euró feletti tartományba jutottunk, noha egy éve még 50 euró alatt jártunk. A mostani tőzsdei gázár nagyjából 2400 eurós, közel 2500 dolláros árszintet jelent 1000 köbméterenként, ami a Gazprom közleménye szempontjából fontos adat – írja a Portfolio.

Az orosz gázvállalat azt írta: „Az európai spot gázárak elérték a 2500 dollárt. A konzervatív becslések szerint ha ezek a tendenciák fennmaradnak, az árak meg fogják haladni a 4 ezer dollárt 1000 köbméterenként ezen a télen.” Így tehát a Gazprom gyakorlatilag azt vázolta, hogy

az európai gázexportja (további) visszafogásával télre legalább 60 százalékos további gázár emelkedést fog elérni.

Mindez nagyon durva téli gázpiaci helyzetet és gázár kilátásokat jelent – jegyzi meg a gazdasági portál – hiszen a legalább 4000 dolláros (eurós) gázár sokkal magasabb, mint amit jelenleg a piaci szereplők a következő hónapokra áraznak.

A Gazprom jelzésének a magyar gázpiaci rezsicsökkentés bejelentett szabályaira is nagyon negatív következménye lehet. Ha ugyanis tényleg jelentősen tovább emelkednének a tőzsdei gázárak télre és ezzel párhuzamosan a magyar állam gázbeszerzési költségei is, akkor az óriási pluszterhet jelentene az államnak. Ennek az az egyszerű oka, hogy a rezsicsökkentés keretében 102 forintért adja el a lakosságnak a gáz köbméterét, míg az oroszok kedden azt vázolták, hogy 1600-1700 forint körüli gázár is jöhet – ismétli meg a Portfolio.

Hozzáteszik: ha tényleg a Gazprom által jelzett gázár pályán haladunk, az bizony

nagyon rosszat vetít előre a magyar háztartások pénztárcájára nézve.

De nemcsak a gázfogyasztók pénztárcájára nézve, hanem az áramfogyasztókéra nézve is, hiszen a gázárak az áramárakat is az égbe küldték már eddig is, így mindez nemcsak a gáz-, hanem az árampiaci rezsicsökkentés új szabályait is felboríthatja.

Forrás: index.hu

https://infostart.hu/gazdasag/2022/08/17/ez-mindent-borithat-brutalis-gazaremelkedest-harangozott-be-a-gazprom