Ez az elégtétel nagyon kevés

irodalmijelen.hu

„Azt hiszem, hibát követtem el, hogy belementem ebbe a vitába” – jelentette ki az ATV Egyenes Beszéd című műsorának szerdai adásában Karácsony Gergely főpolgármester azzal kapcsolatban, hogy nemrég egy interjúban lenácizta Wass Albertet.

„Tulajdonképpen szeretnék azoktól elnézést kérni, akiket ezen keresztül akaratlanul is megbántottam” – tette hozzá.

A “román hatalom által üldözött székelyek emléknapjává” nyilváníttatná Wass Albert író születésnapját a Mi Hazánk Mozgalom. Fülöp Erik független országgyűlési képviselő, a Mi Hazánk politikusa csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: amellett, hogy a parlamentben január 8-a emléknappá nyilvánítását kezdeményezik, azt is javasolni fogják a Fővárosi Közgyűlésnél, hogy Wass Albert legyen Budapest díszpolgára. Nyilvános bocsánatkérést is várnak Karácsony Gergely főpolgármestertől, amiért egy interjúban nácinak minősítette Wass Albertet – jelezte Fülöp Erik.

atv.hu