Európa megtelt

Orbán Viktor és Simon Miklós Nyírbogáton

Európa megtelt – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön, az Európai Néppárt vezetőségi ülése után, Brüsszelben.

Ha Európa megtelt, akkor védjük meg a határait, a figyelmet nem a migránsok szétosztására kell fordítani – hangoztatta a magyar miniszterelnök. Orbán Viktor úgy fogalmazott: Magyarország ebben jó európaiként részt vesz, meg fogja védeni határait, „migránsokat nem engedünk és nem fogadunk be”. A kormányfő elmondta: a néppárt ülésének fő témája a bevándorlás, a migráció volt. (Forrás: MTI, kormany.hu)

A Polgári Kisgazdák következetesen támogatják Orbán Viktor azon gondolatát, hogy nem a bajt kell a válságövezetekből Európába hozni, hanem a segítséget kell Európából a válságövezetekbe vinni. Ebben a nemzetközi összefogásban, a gazdasági erejéhez mérten Magyarországnak is ki kell vennie a részét, elsősorban a népélelmezés egyik nagyon fontos alapját jelentő öntözésfejlesztés terén. (KPE)