Európa legnagyobb egy nemzethez kötődő gyümölcsgyűjteményét magyar hozta létre

Fotó pixabay.com

Megjelent a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) és a Kortárs Kiadó gondozásában Ambrus Lajos és Kovács Gyula közös kiadványa, a Gyümölcsök és praktikák a Tündérkertből című kötet.

A Gyümölcsoltó Boldogasszony napján megjelentetett kiadvány egyszerre működik kézikönyvként, almanachként és forrásgyűjteményként, egyúttal a Petőfi Kulturális Ügynökség által támogatott Tündérkert mozgalom munkájának jelentőségére is rávilágít – áll a PKÜ MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.

Mint írják, a kötet célja a Kárpát-medence gyümölcskultúrájának gazdagsága mentén a hagyományőrzés, közösségteremtés, valamint “a válságálló hasznos tudás” átadása az olvasóknak.

A Gyümölcsök és praktikák a Tündérkertből című könyvsorozat első kötetét vasárnap mutatták be a Nemzeti Színházban. A kiadványról a szerzők, Kovács Gyula és Ambrus Lajos, valamint Demeter Szilárd, a Magyar Kultúráért Alapítvány kuratóriumának elnöke beszélgetett.

Mint írják, Demeter Szilárd a könyvbemutatón hangsúlyozta: a Petőfi Kulturális Ügynökség kultúrafelfogása tágabb, teljesebb, mint hogy a kultúrát szűken csak a művészetekre értsük. Ennek mentén pártfogol, támogat minden olyat, ami a hétköznapi életünkben segítséget, fogódzót nyújt és megemel, jobb magyarokká tesz bennünket – mondta.

“Így értettük meg a Kárpát-medence szerte létrejött Tündérkert mozgalmat” – fogalmazott.

Ambrus Lajos, a könyv egyik szerzője kiemelte: a táj sokkal több földrajzi fogalomnál, geológiánál, botanikánál. “Mindenkinek a saját táját kell megérteni, hogy jobban tudjuk művelni saját dolgainkat” – fogalmazott.

“Egy nép addig marad meg, amíg a saját kultúráját meg tudja őrizni. Az a feladatunk, hogy minél több ember szemét felnyissuk erre az örökségre. A Tündérkertek apró epizódok ebben” – idézik Kovács Gyula gyümölcstermesztőt, a könyv társszerzőjét.Kovács Gyula, a Kárpát-medencében őshonos gyümölcsfajták megmentésének céljából megalakuló Tündérkert alapítója az 1990-es években kezdett ősi gyümölcsfajták gyűjtésével foglalkozni. Jelenleg több kisebb-nagyobb területen körülbelül 3500 gyümölcsfajtát őriz, ezzel Európa legnagyobb egy nemzethez kötődő gyümölcsgyűjteményét hozta létre – írják a közleményben.

A Tündérkert mozgalom gyümölcsészeti örökségünk megőrzése mellett a népi tudás, így például a gasztronómiai és a népi gyógyászatban felhalmozott ismeretek, praktikák átmentésében határozza meg feladatát.

A közleményben kitérnek a Parasztakadémia munkájára is, amelynek oktatóvideói, tanfolyamai és rendezvényei ma már több szászezer embert szólítanak meg. Ennek megálmodója Rózsa Péter biogazda, aki tapasztalatait és tudását osztja meg másokkal, hogy az ősi magyar gazdálkodás kincsestárhoz egyre többen hozzáférjenek.

Ehhez kacsolódóan indít a PKÜ április 1-jétől hétfőnként Petőfi Akadémia címmel videósorozatot a kultúra.hu YouTube-csatornáján. A kisfilmek őseink feledésbe merült tudásanyagát idézik fel, ismeretek szerezhetők a kenyérsütésről, gyümölcsfametszésről, kézműveskedésről, továbbá közelebb kerülhetnek a nézők a népi mesemondás művészetéhez és hagyományaihoz is – áll a közleményben.

Forrás: tudas.hu, MTI