Esélyesnek tartja Orbán Viktor, hogy a Fideszt kizárják az Európai Néppártból

A kép forrása: nyugat.hu

Gulyás Gergely: nem fogadják el a Sargentini-jelentést, a Kormány hétfőn dönt a jogi lépésekről. – A DK, az MSZP és a Párbeszéd közös tüntetést tart.

 

Orbán Viktor Velencén, a kormánypárti frakciók kihelyezett zárt ülésén körülbelül ugyanakkora esélyt adott arra, hogy a Sargentini-jelentés és a 7-es cikkelyes eljárás elindítása miatt kizárják a Fideszt az Európai Néppártból, mint ennek az ellenkezőjére is. A miniszterelnök egyértelművé tette, hogy Angela Merkel német kancellár büntetni akarta a kormányt.

 

A portál informátora szerint a politikai pánik semmilyen jele nem volt érzékelhető a kormányfőn, sőt, azt számolgatták és kalkulálták, hogy milyen eredmény születhet a különböző szcenáriók megvalósulásával jövő májusban az EP-választáson. A forrás jelezte: természetesen mindent megtesznek, hogy a néppárti pártcsaládban maradjanak, „Orbán Viktor határozottan ezt érzékeltette a képviselőkkel”. A kormány úgy értékeli, hogy az Európai Parlament (EP) nem fogadta el a szükséges kétharmados többséggel a Sargentini-jelentést – közölte Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter kifejtette: a lisszaboni szerződés szerint a leadott szavazatok kétharmadára lett volna szükség a jelentés elfogadásához, azaz a tartózkodó szavazatokat is figyelembe kellett volna venni, így pedig nem lett volna meg a többség. A tárcavezető szerint az, hogy az EP a saját belső szabályait is tévesen értelmezve a tartózkodó szavazatokat figyelmen kívül hagyta az eredmény megállapításánál, olyan, mintha bármelyik országban a házszabály felülírhatná az alkotmányt. Jelezte: érvényes volt ugyan a szavazás, de az eredmény megállapítása jogellenes. Gulyás tudatta, hogy a jogvita tisztázásáig a jelentésnek további jogkövetkezménye nem lehet, egyben bejelentette, hogy hétfőn uniós ügyekkel foglalkozó kormányülés lesz, ahol döntenek a konkrét jogi lépésekről. Az ezeket firtató kérdésre hozzátette: kérhetik a bíróságtól az érvénytelenség megállapítását, ez az egyik, a legvalószínűbb alternatíva. Több szempontból is ellentétes az európai uniós joggal, hogy az EP kétharmados többséggel megszavazta szerdán a Sargentini-jelentést a magyar jogállamiság helyzetéről – nyilatkozta Kovács Zoltán kormányszóvivő a BBC brit közszolgálati rádiónak. Mint fogalmazott: a jelentés olyan bírálat, amelyet már sokszor lehetett hallani az utóbbi nyolc évben, nyilvánvalóan politikai indíttatású, és az EP baloldali-liberális berkeiből kapta a magyar kormány. A kabinet már korábban is sokszor visszautasította azokat a megállapításokat, amelyekre a Sargentini-jelentés hivatkozik, és most is egy több mint száz oldalas dokumentumban cáfolta annak ténybeli tévedéseit és politikailag motivált megállapításait – húzta alá Kovács Zoltán. Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője a Heteknek nyilatkozva csalásnak nevezte, hogy a tartózkodó szavazatokat nem számították leadott szavazatnak, és szerinte Magyarországnak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy ennek a szabálytalanságnak következményei legyenek. Arról is beszélt, hogy pártja az Európai Néppárt tagja, a Fidesz néppárti tagként fog indulni az EP-választáson, és reméli, hogy az Európai Néppárt győz májusban. Vasárnap közös tüntetést szervez az „európai Magyarországért” a Sargentini-jelentést megszavazó összes ellenzéki párt; az MSZP, a DK és a Párbeszéd – közölte a DK. A közös demonstráció az egyeztetések alapján vasárnap délután négykor kezdődik a fővárosi Bem téren, a rendezvényen beszédet mond a három párt elnöke. A baloldali pártok vasárnapi tüntetését a Kormányinfón Gulyás Gergely kancelláriaminiszter úgy kommentálta: a gyülekezési jog garantált mindenkinek, szemben azokkal az évekkel, amikor a szervező pártok voltak kormányon. „A Jobbik nem vesz részt a vasárnapi tüntetésen, mivel a Sargentini-jelentés akár a Gyurcsány-Bajnai korszakig is visszanyúlhatna”. (Forrás: www.medianezo.hu)