Értelemből fakadó szeretettel kell a természethez közelednünk

museum.hu

Odafigyeléssel, egyes szokásaink megváltoztatásával mi is tehetünk a környezetünk megóvásáért – jelentette ki Rácz András környezetügyért felelős államtitkár a Mi alakítjuk, agrár-környezet-védelem című kiállítás megnyitóján a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtárban, szerdán.

Az államtitkár a rendezvényen arra emlékezetett, hogy hazánk területének egyharmada természetközeli állapotban van, ami közös örökségünk, erre a kincsre pedig vigyáznunk kell. Rácz András kitért arra is, hogy a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár első, kimondottan a természetvédelmet bemutató kiállítása az 1980-as években nyílt meg. Ez a tárlat a természetvédelem hazai történetét mutatta be, de helyet kaptak az addig megalapított nemzeti parkok élővilágát megjelenítő diorámák is benne.

 

kormany.hu fotó: Fekete István

Kiemelte: a problémák mellett a szakemberek igyekeznek ráirányítani a figyelmet azokra a mindenki által, a hétköznapokban alkalmazható megoldásokra, melyekkel mindannyian hozzájárulhatunk környezetünk állapotának megőrzéséhez. Hangsúlyozta: a rövid, összefoglaló, ismeretterjesztő szövegeken túl a kiállítási tablókon helyet kapnak érdekességek, figyelemfelkeltő tények, illetve egy-egy az adott témához kötődő környezetvédelmi jeles nap bemutatása is.

Rácz András kifejtette, az érdeklődők a kiállításon láthatnak olyan különleges maketteket, melyek az egyes élőhelyekhez, természeti elemekhez kapcsolódó emberi tevékenységet mutatják be, például a karsztfásítás, vagy a folyószabályozás előtti és utáni táj. A múzeum preparátumai között fellelhetők olyan ritka vagy védett madarak, kétéltűek, hüllők, mint a halászsas, a kék vércse, az ürge, vagy a mocsári teknős – sorolta az államtitkár. Herman Ottót idézve elmondta: értelemből fakadó szeretettel kell a természethez közelednünk, ehhez azonban nagyon sok munkára van szükség, amiért köszönettel tartozunk a múzeumpedagógusoknak, a tanároknak és nemzeti parki igazgatóságoknál dolgozó kollégáknak.

(AM Sajtóiroda)