Eric Zemmour: Teljesen igazuk van a magyaroknak és a lengyeleknek

Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Az egyik legnézettebb francia politikai magazinban, a CNews „Szemben az információval” című műsorában Eric Zemmour egyértelműen kiállt Magyarország és Lengyelország mellett. Gondolatmenetének a lényege az volt, hogy Magyarországgal az a baja Brüsszelnek, hogy ellenzi a bevándorlást. Hosszú monológját ezzel a mondattal zárta: a két országnak A-tól Z-ig (azaz mindenben) igaza van – írja az Origo. A Hír TV beszámolója szerint az EU új költségvetésével szembeni magyar-lengyel vétó mellett az Olasz Testvérek párt több tagja is kiállt.

Eric Zemmourral sokat foglalkozott az Origo, interjút is közöltek a nagyszerű filozófus-esszéíróval. A vállaltan bevándorlásellenes francia író – Douglas Murray mellett – Európa legolvasottabb esszéistája. A migránsválságot mintegy megjövendölő, 2014-ben megjelent Francia öngyilkosság című munkája csak Franciaországban több mint félmillió példányban fogyott el néhány hónap alatt, és hasonló sikere volt a 2018-as A francia végzet című, közel 600 oldalas esszéjének is.

A CNews televízió legnézettebb műsora (és Franciaországban általában az egyik legsikeresebb politikai műsor) a hétköznap este 7 és 8 óra között jelentkező Szemben az információval című magazin. Ennek állandó vendége Zemmour.

Néhány hete már az egyik téma az volt, hogy Brüsszel megpróbálja – Zemmour szavait idézzük – zsarolni Magyarországot és Lengyelországot.

Teljesen hamis a nyugati sajtó beállítása

Zemmour szerint teljesen hamis, ahogy beállítja a nyugati (és a francia sajtó) a magyar és a lengyel kérdést. Ugyanis kétfajta demokráciafelfogás létezik. Az első – és Zemmour ezzel ért egyet, és szerinte Orbán Viktor is ezt képviseli – a Lincoln által megfogalmazott demokrácia. A nép kormányzása, a nép által, a népért. De van egy másik, a procedurális demokrácia, ami a második világháború traumája nyomán jött létre, filozófusok is erősítették, például Habermas, és aminek a lényege, hogy jogi, bírósági úton kell mindent kontrollálni, magát a demokráciát is.

Eric Zemmour teljes mértékben a magyaroknak és a lengyeleknek ad igazat

Azt mondta a CNews-ban az esszéista, hogy Magyarország a legnagyobb jobb- , de a legnagyobb baloldali gondolkodókból is merít, amikor a néphez közeli demokráciát védi.

Orbán Viktor gondolkodása igen közel áll Charles de Gaulle demokráciafelfogásához, de Rousseau-éhoz is.

Az, hogy az Európai Bizottság, Franciaország vagy Németország saját jogi berendezkedését, jogfelfogását rá akarja erőltetni ezekre az országokra, rendkívül visszatetsző – csak azért kritizálják Lengyelországot és Magyarországot, mert nem engedik szabadjára az LMBTQ-lobbit, vagy a bevándorlókat. A két országot Brüsszel azért próbálja büntetni, mert meg akarják választani, kivel élnek együtt, elutasítják a multikulturális társadalmat (mint amilyen a francia lett), és elutasították a migránskvótát is.

Orbán Viktornak teljesen igaza van

Az unió demokráciára vonatkozó játékszabályait ezek az országok maradéktalanul betartják – az már nem is demokrácia, kérdezi Zemmour, ha egy ország egyes kérdésekben vitatja az Európai Bizottság álláspontját és nem engedelmeskedik Brüsszelnek?!

Orbán Viktornak teljesen igaza van, amikor Brüsszel „elszovjetesedéséről„ beszél. Majd így folytatja Zemmour: ”azt pedig egyenesen szégyenteljesnek tartom, amikor azzal zsarolják Magyarországot, ha nem a mi elképzelésünk szerint alakul a jogállamiság nálatok, elvesszük tőletek azt a pénzt, amire jogosultak lennétek a közösből…„

A keddi adás is rendkívül tanulságos volt.

Eric Zemmour szerint Brüsszelnek az a baja, hogy ez a két ország nem akar multikulturális társadalmat, nem rajong a feminizmusért vagy az LMBTQ-jogokért. Megjegyezte, hogy ilyen alapon Charles de Gaulle-t, az V. köztársaság megalapítóját és nagy elnökét is lehetne bírálni, ő sem kért ezekből. Magyarország nem akar migránsokat, ez a bírálat valódi oka.

A híres esszéista szerint a két országnak három ügy fontos: a nemzeti szuverenitás, saját népének érdekei és az európai értékek. Gondolatmenetét úgy fejezte be, hogy ezzel csak egyet tud érteni.

Az eredeti cikk az Origo oldalán érhető el.

A magyar vétó mellett állt ki az Olasz Testvérek párt

A következő hétéves uniós költségvetés magyar-lengyel vétója mellett állt ki az Olasz Testvérek párt több tagja is. A Hír TV tudósítójának a párt alelnöke úgy nyilatkozott: Brüsszel független demokratikus országok jogalkotásába akar beleavatkozni csak azért, mert azok kormányai nem követik a liberális elképzeléseket.
Orbán Viktor miniszterelnökről és a lengyel-magyar vétóról szóló cikkek lepték el az olasz napilapokat. Hazánk Lengyelországgal együtt hétfőn vétózta meg az EU hétéves költségvetését, a jogállamisági feltételrendszer elleni tiltakozásként. A fősodratú média felelőtlen magatartással vádolja a két ország vezetőjét, amiért azok – szerintük – a tagállamokra nehezedő gazdasági nehézségek közepette akadályokat gördítenek a költségvetési tárgyalások útjába. A balliberális erőkkel szemben a jobboldali Olasz Testvérek párt tagjai egymás után állnak ki a két közép-európai ország mellett. Az olasz-magyar parlamenti baráti társaság alapító elnöke a HírTV tudósítójának elmondta, meggyőződése, hogy az európai uniós egyensúly megtalálásához a V4-ek és Olaszország összefogására van szükség. Adolfo d’Urso szenátor arról is beszámolt, hogy a két ország képviselőből álló baráti kör fő célkitűzése a francia -német tengely ellensúlyozása közös összefogással. Jogos és érthető a magyarok és a lengyelek vétója, amit szabadságuk védelméért léptek meg – ezt már az Olasz Testvérek párt alelnöke, Francesco Lollobrigida mondta a HírTV olaszországi tudósítójának. A jobboldali képviselő hozzáfűzte, hogy amennyiben az Olasz Testvérek lenne kormányon, ők is hasonlóan döntöttek volna. Minden nemzetnek jogában áll, hogy szabadon élhessen hazájában, és hogy az általa demokratikusan megválasztott kormány döntései határozzák meg jövőjét – tette hozzá a politikus.

Forrás: ORIGO, HÍR TV, Magyar nemzet