Emmi: A kormányellenes egészségügyi lobbi hamis információkkal zavarja a lakosságot

A kép forrása: egerhirek.hu

Az egészségügyben elindult egy olyan folyamat, amely a minőségi betegállás érdekében nagyobb centrumok létrehozására, megerősítésére törekszik – kommentálta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében a Népszava csütörtöki cikkét. A humántárca szerint a cikk megtévesztő, hamis információkat tartalmaz. „Az egészségügyben tett pozitív intézkedések, az ágazat megerősödése nem áll érdekében egyes politikai és anyagi érdekveszteségű, kormányellenes egészségügyi lobbi tagjainak, akik hamis információkkal akarják megzavarni a lakosságot. A balliberális kormányok legnagyobb bűne, hogy elűztek több ezer egészségügyi dolgozót a pályáról, nem gondoskodtak a szakemberek utánpótlásáról, megalázóan alacsony bérért dolgoztatták az orvosokat, ápolókat” – közölte az Emmi.

A 24.hu összeállítást közöl a Népszava cikkére adott ellenzéki reakciókból. A Jobbik-frakció szerint ez azt igazolja, hogy az egészségügyi szakértőknek mindenben igazuk volt, továbbá Kásler Miklós nemcsak azt ismerte be, hogy sok százmilliárd forint hiányzik az egészségügyből, hanem azt is, hogy sok ezer ember hal meg feleslegesen hazánkban azért, mert az egészségügy és a kórházak helyett Orbán saját hobbijára és a haverokra költi az adófizetők pénzét. A DK szerint is beismerő vallomást tett Kásler Miklós, hiszen a tízpontos javaslatcsomagjához „kapcsolódó munkaanyagban” szerepel az, hogy 2017-ben 24 ezer ember halt meg azért, mert nem kaptak időben kezelést. Az MSZP is úgy véli, hogy az 1500 milliárdos fejlesztés annak beismerése, hogy a magyar egészségügy romokban van. MTI, 24.HU