Babócsa – Kemenes Illés Ede bölcsészdoktor (OSB = Ordinis Sancti Benedicti) jelmondata – „Úgy kell imádkoznunk, mintha minden Istentől függene, és úgy dolgozni, mintha minden tőlünk függene.” /Szent Ágoston/
Molnár László, római katolikus diakónus, a Kisgazda Polgári egyesület Somogy Megyei Szervezetének az elnöke írja: tegnap egy emléktábla átadás, és méltó ünneplés tanúi lehettünk Babócsán (Somogy megye), a római katolikus templomban. A délután három órakor kezdődő szentmisét Horváth Lóránt atya mutatta be Molnár László diakónussal együtt, szép számú hívő előtt. (Forrás: Molnár László, a Kisgazda Polgári Egyesület Somogy Megyei Szervezetének az elnöke)
Molnár László római katolikus diakónus, a Kisgazda Polgári Egyesület Somogy Megyei Szervezetének az elnöke. – A kép forrása: Molnár László.
Szentbeszédében Molnár László atya kiemelte: Ne előre gondolkozzunk, mert a mai ember mindig csak előre tekint, hanem a szentmisén legyünk, és ITT csendesedjünk el, és figyeljünk lelkünk szavára, a Mindenható Jó Atyára, hogy méltón tudjuk fogadni a Kis Jézust. Szentmisén jelen volt Szent Márton ereklyéje is a Celldömölki Kegytemplomból. Szent Márton alakja így még közelebb került-, hiszen sok-sok szállal kötődik Márton és a Bencés Rend, (OSB = Ordinis Sancti Benedicti). – A Pannonhalmi Bencés Főapátság Szent Márton hegyén épült fel 997-ben, Géza fejedelem alapította. – Szentmise után került sor a Szent Benedek Rend tiszteletére készült emléktábla átadására, mely Deák Szonja keze munkáját dicséri. Fülöp András öregdiák az átadáson mondott beszédében szólt a bencés jelenlétről, amely Babócsán évszázadokig megvolt. Szent Miklós tiszteletére apátság állt egykor a település határában, valamint a megemlékezések fontosságára hívtam fel a figyelmet, melyek ráirányítják a tekintet a 2000 éves krisztusi alapokra, melyet a bencés rend immár 1021 éve képvisel töretlenül a magyarság körében- s épp egy tudós bencés, Dr. Kemenes Illés Ede bölcsészdoktor 1885. november 16-án Babócsán látta meg a napvilágot. – Dr. Antal László a Bencés Diákszövetség Somogy Megyei Szervezetének elnöke szólt a hívekhez, és leleplezte le az alkotást. A délutáni esemény végén felhangzott bencés diákok számára ismert: „Szent Benedekhez szálljon fel az ének”. Majd a plébánián kötetlen beszélgetésen vett részt vett néhány Szent Benedek Rendi Gimnáziumban érettségizett öregdiák. (Forrás: Molnár László, a Kisgazda Polgári Egyesület Somogy Megyei Szervezetének az elnöke)