Előválasztás – siker, vagy szerény érdeklődésű házi mérkőzés volt a baloldali előválasztás

Fotó Hirling Bálint - Origo

MSZP-Párbeszéd: Siker és új korszak kezdete az előválasztás / Tarlós István: Szerény érdeklődésű házi mérkőzés volt a baloldali előválasztás

Sikernek és új korszak kezdetének értékelték a vasárnap zárult fővárosi előválasztást az MSZP és a Párbeszéd vezetői hétfői sajtótájékoztatójukon. Tóth Bertalan, az MSZP elnök-frakcióvezetője mellett Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnök-frakcióvezetője is úgy értékelt, hogy a „rabszolgatörvénnyel és az előválasztással új szintre lépett az ellenzéki együttműködés”. Az MSZP első embere aláhúzta: pártja az ellenzéki egység megteremtésén dolgozik, ennek fontos állomása volt az előválasztás, amelynek eredményét elfogadják és támogatják a megmérettetésen győztes Karácsony Gergelyt. A sajtótájékoztatón Karácsony Gergely hangoztatta: új korszak kezdődött a politikában, és le fogják bontani az ellenzéki pártok közötti falat, amit a Fidesz megpróbál újra és újra felépíteni. Hozzátette: folytatják az egyeztetéseket, amelyek célja a teljes ellenzéki egység megteremtése Budapesten. A Jobbikkal történő együttműködésre vonatkozó kérdésre a zuglói polgármester azt mondta, a politikai együttműködésnek szilárd erkölcsi alapjai kell, hogy legyenek, amelybe nem fér bele semmilyen szélsőséges, rasszista vagy antiszemita megnyilvánulás.

Karácsony Gergely a 24.hu-nak adott interjújában arról beszélt, hogy a győzelem arányánál fontosabb számára a részvétel magas aránya, mert „ez a részvétel hasonló, mint amilyeneket a mintaként szolgáló európai előválasztásokon látunk”. Kiemelte továbbá: fel van arra készülve, hogyha kormányoldalon az EP-választás után kockázatosnak látják a közvetlen főpolgármester-választást, akkor előveszik azt a régi tervet, hogy megszüntetik azt. Az ATV Egyenes beszéd című műsorában arról is beszélt, hogy az ellenzéki pártok most nem a veszteséget akarják túlélni, mint 2014-ben, hanem győzelemre készülnek. Ehhez szerinte a kerületekben is meg kell találniuk a megfelelő jelölteket.

Az előválasztás lehetséges második fordulóját firtató kérdésre az MSZP és a Párbeszéd sajtótájékoztatóján Karácsony Gergely azt mondta: tartja magát a korábban kötött megállapodáshoz és ha az EP-választás után lesznek még érdemi kihívók, áll a megmérettetés elé. Az ATV Egyenes beszéd című műsorában ezzel kapcsolatban közölte, hogy az MSZP és a Párbeszéd tartja magát a Puzsér Róberttel kötött megállapodáshoz, vagyis lesz lehetőség online regisztrációra, mégpedig az ügyfélkapun keresztül, így szerinte nincs akadálya a publicista indulásának. Az Azonnali.hu eközben arról értesült: másképp értelmezik a szocialisták és Puzsér Róbert, az LMP által támogatott független főpolgármester-jelölt, hogy miben állapodtak meg az online szavazás feltételeivel kapcsolatban, ami miatt akár meg is hiúsulhat a budapesti főpolgármester-jelöltségért folytatott előválasztás második fordulója. „Jó lenne, ha nem lenne második forduló az előválasztáson, mert az LMP jelöltjét a Demokratikus Koalíció nem tartja komoly jelöltnek” – mondta újságírói kérdésre válaszolva hétfői sajtótájékoztatóján Gréczy Zsolt, a DK politikusa az előválasztás második fordulójával kapcsolatban.

Molnár Zsolt, a szocialisták budapesti elnöke a Népszavának adott interjújában a lap azon felvetésére, hogy szerinte az előválasztást „bevetik-e” máshol is az önkormányzati kampányra való felkészülésben, úgy reagált: „Egy sikeres előválasztáshoz és az ezzel járó mozgósításhoz elengedhetetlen a médiafigyelem, épp ezért korlátosan, jobbára csak a sajtót érdeklő pozíciók esetében alkalmazható. Úgyhogy legfeljebb megyei jogú nagyvárosok polgármesterjelöltjét érdemes ezzel a módszerrel megtalálni – és persze 2022-ben a miniszterelnök-jelöltet”. A politikus arról is beszélt, hogy „országos, hivatalos szövetség biztos nem lesz”, ugyanakkor szerinte az helyi, megyei szinten dől el, hogy hol érdemes együttműködni a Jobbikkal.

Tarlós István főpolgármester az MTI-nek nyilatkozva „szerény érdeklődésű házi mérkőzésnek” nevezte az MSZP, a DK, a Párbeszéd és a Magyar Szolidaritás Mozgalom fővárosi előválasztásának első fordulóját. Közösségi oldalán Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője úgy kommentált: „szerencsétlen MSZP már azt a választást is elveszti, ahol csak a saját miniszterelnök-jelöltje és a saját főpolgármester-jelöltje indul”.

24.HU, HVG.HU, AZONNALI.HU, MTI, ORIGO.HU, ATV.HU, 2019.02.04., NÉPSZAVA