Szombaton a fővárosban és több vidéki városban is tüntettek a túlóratörvény ellen, azonban a szervezők által korábban beígért országos blokád elmaradt. Budapesten összesen körülbelül 1-2 ezer, a vidéki helyszíneken néhány száz fő jelent meg a demonstrációkon.
A fővárosban a Várkert Bazárnál, a Fiatalok a Demokráciáért nevű civil szervezet és a Magyar Szakszervezeti Szövetség Ifjúsági Tagozata rendezvényén a korábbi trágár beszédéről és a Bayer Zsolt publicistával való üzenetváltásáról elhíresült Nagy Blanka középiskolás diák azt hangoztatta: a kormány lejáratókampányt indított ellene, mert kritizálni merte őket. Azt híresztelték, hogy több tárgyból bukásra áll, de ez nem igaz, szerinte inkább a Fidesz bukott meg három dologból: tisztességből, emberségből és őszinteségből. Bayer Zsoltot „a nemzet udvari bolondjának” nevezte, és azt üzente neki, hogy „az ócska kis proli, a munkásosztályt jelenti. Ezek termelik a segged alá a javaidat. Ha nem lennének ezek a prolik, nem lenne a haverjaidnak annyi pénze, hogy neked most egy tévéműsorod legyen!” Az ellenzéki pártok a fővárosban Várkert Bazárnál csatlakoztak a tüntetéshez, mely a hvg.hu tudósítása szerint „egy ellenzéki majálisra emlékeztetett: a beszédek után a színpad előtt néhány százan maradtak, akik nézték a vidéki helyszínek körkapcsolását és hallgatták a további felszólalókat”. A lap kiemeli: minden jelen lévő pártnak önálló sátra volt, az MSZP és a Párbeszéd előválasztási kampányt folytatott, a DK is politikusokat szervezett a helyszínre. A Várkert Bazár elől néhány száz tüntető kora este a Lánchídra vonult, ahol az úttestet elfoglalva mintegy két órára megbénították a forgalmat, melynek a rendőrök vetettek véget.
Az Echo TV a Várkertnél forgató stábját szóbeli inzultus érte, és megrongálták a felszerelésüket is. A rendőrség előállította és garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki azt férfit, aki a Várkert Bazár előtti tüntetését a csatorna stábját szidta, majd megpróbálta a rendezvényről tudósító operatőr kezében lévő kamerát kiütni.
Sztrájkot hirdettünk, de tárgyalásokra készülünk – hangoztatta a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke szombaton Tatabányán, ahol a városháza előtti téren tartott kormányellenes tüntetésen a szakszervezeti szövetségek vezetői mellett az ellenzéki pártok női politikusai is felszólaltak. Boros Péterné hozzátette: nemzeti munkaügyi kerekasztal létrehozását indítványozzák, valamint a kormánytól egyenlő partnerségen alapuló, érdemi megbeszélést akarnak, és követelik, hogy valamennyi közszolgálati bértarifarendszer kiindulópontja a mindenkori minimálbér legyen.
A szombati tüntetésekből látható, hogy elkezdődött az európai parlamenti (EP-) választások kampánya, amelyre Soros György is mozgósít – kommentálta a tiltakozásokat sajtótájékoztatóján a kormányszóvivő. Hollik István közölte: teljesen nyilvánvaló, hogy a munka törvénykönyvének módosítása csupán ürügy. A magyar kormányzat Soros kampányával nem akar foglalkozni, azt viszont sajnálja, hogy „van néhány olyan szakszervezet, amely asszisztál a bevándorláspártiak kampányához” – tette hozzá. INDEX.HU, ORIGO.HU, HVG.HU, PESTISRACOK.HU, MTI