Ellenzéki pártok és szakszervezetek a szociális dolgozók egyszeri bérkiegészítését sürgetik

Fotó: Shutterstock

Az egészségügyben adott juttatáshoz hasonló, egyszeri, 500 ezer forintos bérkiegészítést követeltek a szociális dolgozók számára a parlament ellenzéki frakciói és szakszervezetek, miután szerdán egyeztetést folytattak az ágazat helyzetéről. Az LMP kezdeményezésére tartott megbeszélésen részt vettek a Jobbik, az MSZP, az LMP, a DK és a Párbeszéd képviselői, valamint a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) és a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete vezetői. Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője közölte, hogy az egyeztetésre a kormánypárti frakciókat is meghívták, de a Fidesz és a KDNP képviselői nem mentek el. Boros Péterné, az MKKSZ elnöke szintén az 500 ezer forintos juttatás kifizetését szorgalmazta a szociális dolgozók számára és bejelentette: azt kérik az ágazat dolgozóitól, hogy július 2-án, ebédidőben, a munkaközi szünetet figyelembe véve tartsanak éhségsztrájkot.

Közben Barkóczi Balázs, a DK szóvivője közleményben követeli, hogy a kormány fizessen jutalmat az idősotthonok dolgozóinak is.

MTI, MANDINER.HU