Ellenzéki botrány és hisztéria a parlamentben

Fotó Soós Lajos, MTI

Botrányos ülésen módosította a Parlament A munka törvénykönyvét / Orbán Viktor: Fontos és jó törvényt alkottunk

A Polgári Kisgazdák az ülésen elfogadott törvényekről, a törvényekről megfogalmazott saját véleményükről a későbbiekben a honlapon és hírlevélben is beszámolnak. Előzetesen azt kell írnom, hogy néhány törvénynél nagyon nehéz volt a szavazás. Nem értettem egyet azzal, hogy a földforgalom, a tulajdoni viszonyok, a törvény által meghatározott szabályozók alapján köztestületi befolyás alá kerüljenek. Részletesen kifejtjük a véleményünket és programot is kívánunk adni egy, a kormány által elfogadott és irányított, átfogó földforgalmi törvény módosításról. Azt már most meg kell jegyezni, hogy rendkívül szomorúnak tartjuk azt a körülményt, hogy a magyar föld ügye, a földforgalom szabályozásának kérdése kívül maradt a média és így sajnos a társadalom nagy részének az érdeklődésén. Ezen változtatni kívánunk.

(TKB)

Megszavazta az Országgyűlés tegnap A munka törvénykönyvének módosítását, amely tartalmazza egyebek mellett a munkaidő-beosztás önkéntes megváltoztatásának és az önként vállalt túlmunkának a lehetőségét. A voksolásra azt követően került sor, hogy délelőtt az MSZP, a DK és a Párbeszéd képviselői blokád alá vették a parlamenti pulpitust, hogy Kövér László házelnök ne tudja megnyitni az ülést, amit végül a KDNP-s Latorcai János a parlamenti patkóból vezényelt le. Az ülés kaotikus körülmények között vette kezdetét, az üléstermet az ellenzéki képviselők sípolása és bekiabálása zengte be, később több politikus is konfettit szórt szét az Országgyűlésben, egyesek pedig táblákat tartottak a magasba. Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője a közösségi oldalán élőben közvetítette az ülést, melynek során kifogásolta, hogy képviselői kártya hiányában is le lehet adni szavazatot. Tordai több kormánytaghoz, köztük Orbán Viktor kormányfőhöz, Gulyás Gergely kancelláriaminiszterhez és Rogán Antal kabinetminiszterhez is odament, és a túlóratörvény tartalmával, illetve a szavazás technikai kimenetelével kapcsolatos kifogásait rótta föl nekik. A miniszterelnököt a szavazások megkezdésekor több ellenzéki képviselő is körbeállta, és a szerintük törvénysértő szavazások beszüntetését kérték, miközben a Párbeszéd társelnöke, Szabó Tímea Orbán Viktor arcába fütyült. Rövid időre Áder János köztársasági elnök is megjelent a Parlamentben, ahol előbb megpróbálták megakadályozni, hogy bemenjen, majd mikor beült a páholyába, Szél Bernadett független képviselő odament szirénázni az államfő közelébe. Ádert megkérdezte Tordai Bence, mi a véleménye arról, hogy szerinte csalnak a szavazáskor, mire az államfő nem válaszolt, csak fölállt és kiment. A 444.hu beszámolója szerint kisebb lökdösődés is kialakult az Országgyűlésben, mire Orbán Viktor testőrei is bevonultak a terembe. Kövér László azt közölte: az Országházban történtek miatt a házszabály értelmében vett fegyelmi szankciót el fogja rendelni, a mértékéről a későbbiekben határoznak. „Ez egy puccskísérlet volt, egy parlamenti puccskísérlet” – mondta az Echo TV-nek a házelnök.

A parlament ülése után Orbán Viktor A munka törvénykönyvének módosítására utalva újságíróknak azt nyilatkozta: „fontos és jó törvényt alkottunk. Mindenkire figyelek, a szakszervezetekre különösen, követem a véleményüket, tisztelem is a véleménynyilvánítás szabadságát, és megfontolom mindig a fölvetett érveket” – fogalmazott a kormányfő, aki szerint a törvény jót fog tenni a munkavállalóknak. Az őt ért inzultusok kapcsán a miniszterelnök azt közölte: „A Fideszben ezt úgy hívjuk, hogy nemzetszolgálat.” Az ellenzéki tiltakozás demokratikus keretekbe való beleférése kapcsán feltett kérdésre Orbán úgy felelt: „bízzuk ezt a történészekre”. Hollik István kormányszóvivő a Figyelőnek adott interjújában a túlóratörvénnyel kapcsolatban úgy fogalmazott: „A kritikák csak az ellenzék politikai hisztériakeltésének az eredményei.”

Az ellenzék agresszív viselkedése nevetségességbe torkollott, bohócot csináltak magukból az Országgyűlésben – értékelte Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a szerdai történéseket újságíróknak. Megjegyezte: az Országgyűlés elmúlt 28 éves történetében példátlan, amit szerdán az ellenzéki képviselők, „főleg jobbikos huligánok és liberális anarchisták” műveltek. A frakcióvezető szerint nem maradhat következmények nélkül az, ami történt. A KDNP közleményében úgy értékelt: a politikailag erőtlen ellenzék fizikailag próbálta megakadályozni, hogy az Országgyűlés elvégezhesse tervezett munkáját. Az ülésteremből távozóban a hvg.hu-nak egymás szavába vágva érvelt több felháborodott kormánytag és kormánypárti politikus, hogy a házszabály és az országgyűlési törvény mellett a büntető törvénykönyvbe ütköző dolgot is elkövettek az MSZP-s, LMP-s és jobbikos képviselők.

A szavazás után számos ellenzéki politikus tiltakozásra szólította föl a híveit. A Jobbik szervezésében néhány száz fő a budai Várba vonult, hogy a Sándor-palota előtt tiltakozzanak a túlóratörvény ellen, útközben rövid időre elfoglalva a Lánchidat. A Kossuth téren néhány száz demonstráló előtt Gyurcsány Ferenc DK-elnök délután azt hangoztatta: a kormány nem a magyar nyelvet, csak az erő nyelvét beszéli, és ha a nép ezzel szemben nem mutat erőt, akkor a szerdaihoz hasonló ellenzéki akciók eredménytelenek maradnak. Tordai Bence felszólítására a Kossuth téren gyülekezők közül pár százan az Oktogonon át a Lendvay utcai Fidesz-székházhoz vonultak, ahol rendőrsorfal várta őket, amit többen áttörtek, és felmásztak az épületre. Este a tömeg újra a Kossuth térre ért, ahol a tiltakozók megdobálták a rendőröket, akik könnygázt is bevetettek. A rendőrség tájékoztatása szerint öt rendőr megsérült. Több médium megjegyzi: a tüntetők egy része megkísérelt betörni az Országgyűlés épületébe, amit a rendőrség megakadályozott. Éjfél előtt a rendőrség megkezdte a tiltakozók kiszorítását. A 888.hu megjegyzi: a tüntetők egy része a Kossuth téren szánkókat gyújtott fel, valamint a téren lévő padokat felborította és megrongálta. Több orgánum arról is beszámolt, hogy tegnap este egy tüntetői csoport a Lánchídra vonult, ahol a forgalmat akadályozta, a hidat egy időre le is zárták. A BRFK közleménye szerint a Dózsa György úti, be nem jelentett demonstráció egyik résztvevője ismeretlen összetételű, maró hatású gázzal fújta le a rendőröket. A rendőrség hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz. Az ATV megjegyzi: tüntetés volt Pécsett a Széchenyi téren is.

Az ellenzéki frakciók a közösen tartott sajtótájékoztatójukon érvénytelennek és törvénytelennek tartották a szerdai parlamenti szavazásokat, ezért azok eredményét sem fogadják el. Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke azt mondta: az ellenzéki pártok között áthidalhatatlan véleménykülönbségek vannak, de szimbolikus, hogy ebben az ügyben közösen tudnak kiállni. Törvényes volt a szerdai szavazási eljárás – emelte ki az MTI-hez eljuttatott közleményében az Országgyűlés Hivatala. A Jobbik az államfőhöz fordult, arra kérve Áder Jánost, hogy aláírás helyett utalja az Alkotmánybíróság elé, vagy küldje vissza a Parlamentnek a munkaidő-beosztás önkéntes megváltoztatásáról szóló törvényjavaslatot. A Mi Hazánk Mozgalom a „rabszolgatörvénynek” nevezett módosítás visszavonására szólított fel. A hvg.hu megjegyzi: Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke igen gombot nyomott azon a szavazáson, ahol a túlóratörvényhez beadott bizottsági módosításról döntött a Ház, ám Wirsching Viktória, a párt kommunikációs igazgatója azt mondta, Gyurcsány határozottan emlékszik arra, hogy nem szavazta meg a javaslatot. A Republikon Intézet felmérése szerint a lakosság csaknem kétharmada hallott a túlóratörvényről, akiknek 83 százaléka nem tartja jó ötletnek a bevezetését, a támogatók aránya mindössze 6 százalék, emellett 11 százalék bizonytalan a javaslat megítélésében. A Fidesz szavazóinak 63 százaléka elutasítja az intézkedést, míg a Jobbik szavazóinak 94, a baloldali, liberális szavazóknak pedig a 95 százaléka – állapítja meg a kutatás.

Orbán Viktor újabb határvonalakat lépett át az Országgyűlésben szerdán megszavazott törvényekkel, az évi 400 órányi túlórát engedélyező, valamint az új közigazgatási bírósági rendszer létrehozásáról szóló jogszabályokkal – közölte az Európai Parlament szociáldemokrata frakciója. A képviselőcsoport hangsúlyozta: „Teljességgel elfogadhatatlanok a bíróságok szabadságának aláásásával és a munkavállalói jogok csorbításával járó törvények.”

A közszférában dolgozók szakszervezetei a szociális párbeszéd felélesztését, ennek részeként pedig a nemzeti munkaügyi kerekasztal összehívását követelik a kormánytól – közölte Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke tegnapi sajtótájékoztatóján. „Ez a munkavállalók fekete napja” – kommentálta A munka törvénykönyvének tegnapi módosítását Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MSZSZ) elnöke. Az MSZSZ nyílt levélben fordult Áder Jánoshoz, azt kérve, alkotmányos jogkörével élve küldje vissza megfontolásra a „rabszolgatörvényként” emlegetett előterjesztést. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete azt közölte: remélik, hogy létrejön az érdekvédelmi szervezetek akcióegysége, amely után általános sztrájkot is hirdethetnek.

INDEX.HU, 24.HU, BLIKK.HU, HVG.HU, 444.HU, ATV.HU, NEPSZAVA.HU, ZOOM.HU, AZONNALI.HU, MTI, ATV – ESTI HÍRADÓ, MTI, FIGYELŐ, 888.HU