Elkerülhetetlen a dió drágulása

Fotó: hirado.hu

Az ország nyugati részén, a Velencei-hegység és a Balaton térségében közepes, keleten pedig jó a dió idei termésmennyisége. A Dunántúlon ez ötös skálán egy kettes-hármas osztályzatot, a Tiszántúlon pedig négyest jelent, mondta a Sokszínű Vidék megkeresésére Kelemen Péter, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke.

A szakember az országon belüli különbségeket azzal magyarázta, hogy nyugaton fejlettebb fenológiai állapotban érte a fagy a növényeket tavasszal, ezért ott nagyobb volt a kár mértéke is. A termés nagyban függ még az aszályos időszakok számától is, északkeleten pedig valamivel több csapadék is hullott ebben az esztendőben a kritikus időszakokban.

A szakértő a növényvédelmi szempontból rendszeresen szóba kerülő nyugati dióburok-fúróléggyel kapcsolatban azt mondta, az általa végzett pusztítás ellen a profi termelők képesek védekezni, az főként szórványdióban és a házikertekben okoz jelentős problémát.

A dióburok-fúrólégy élettere nagyjából minden évben 70 kilométerrel tolódik keletre. Nyugat-Magyarországon óriási gondot jelent, a kertekben akár a diótermés 90-95 százalékát is elpusztíthatják

– magyarázta.

Drágább lesz, mint tavaly

Lapunk kérdésére válaszolva közölte, a termelők fogyasztási értékesítésben eltérő árszinttel számolnak, de abban egyetértenek, hogy lesz drágulás.

Áremelkedésre lehet számítani a tavalyi évhez képest, mert megnőttek a termelők költségei. Drágábban jutnak hozzá a felhasznált input anyagokhoz és a munkaerő sem lett olcsóbb, aminek valahol vissza kell köszönnie

– mondta.

Elmondása szerint átlagosan 10 százalékos emeléssel lehet kalkulálni a boltok polcain, ami a dióbél esetében kilónként 3000 és 4000 forint közötti összeget jelenthet majd minőségtől függően.

Kelemen Péter megjegyezte, az árképzésben jelentős szerepe van a házi kertekben a kártevők miatt tönkrement termésnek valamint annak is, hogy a dióbél után folyamatosan nő a kereslet.

Chile lehet az új diónagyhatalom

A FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke arról is tájékoztatott, a teljes nemzetközi diópiac átalakuláson megy keresztül.

Magyarországon az ágazat ki tudja szolgálni a keresletet, ráadásul héjas dióból fontos exportőrnek számít hazánk, keresettek az itthon termő fajták Európában, főként Németországban

– értékelt.

Árgus szemekkel figyeli viszont mindenki a piacon, hogy Chile egyre nagyobb diótermelővé növi ki magát, amire reagálni kell.

Kelemen Péter közölte, az átrendeződés kontinensünkön már 2-3 éve megkezdődött Chile előretörésével. Ami magyar szempontból sem túl jó hír, hogy augusztus-szeptember magasságában is érkezik jelentős mennyiségű héjas dió a dél-amerikai országból, amikor itthon még csak a betakarítás zajlik.

Véleménye szerint a magyar export térvesztésének megakadályozásához leginkább a hektáronkénti hozam fejlesztésére lenne szükség, másként az új piaci belépők előnyben lesznek ágazati szinten.

Arra a kérdésre, hogy Magyarországon is árulnak-e chilei héjas diót, Kelemen Péter azt felelte, kicsi a valószínűsége, de elvétve nem tartja ezt sem elképzelhetetlennek.

Forrás: sokszinuvidek.hu