A fiatalok szerepvállalása az agráriumban nélkülözhetetlen az ágazat jövője tekintetében, éppen ezért fontos, hogy a gazdák munkájának és a vidéki életformának a bemutatása, népszerűsítése kellő hangsúlyt kapjon – mondta Viski József, az Agrárminisztérium vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége budapesti rendezvényén.
A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége az Agrárminisztérium támogatásával újra életre hívta a „Vidéki élet, fiatalok vidéken” programot, amelynek célja, hogy a hagyományos falusi, kistelepülési életformát minél több korosztály számára közelebb hozza és szerethetővé tegye. A helyettes államtitkár a program elindítása kapcsán szervezett sajtóeseményen elsőként a fiatal mezőgazdasági termelők helyzetéről adott tájékoztatást. Kiemelte, hogy hazánkban is gyorsuló tendencia az agrár-népesség elöregedése, éppen ezért Magyarország Kormánya minden szükséges lépést megtesz a sikeres generációváltás megvalósulása érdekében. Amellett, hogy a tárca szoros együttműködésben dolgozik a szakmai szervezetekkel a Vidékfejlesztési Program keretében is jelentős támogatást nyerhetnek a fiatal gazdálkodók. Mint mondta, a Fiatal Gazda Tematikus Alprogram keretében az induló gazdálkodókat támogató – a generációs megújulás előmozdítását ösztönző – felhívás keretében már több mint 1200 pályázó nyert el 40 ezer eurós támogatást. A mezőgazdasági üzemi beruházások esetében az Alprogram külön forráskeretet biztosít a jogosult fiatal gazdák részére. Az eddig meghozott döntések alapján mintegy 2400 fiatal gazdálkodó részesülhet mintegy 55 milliárd forintos támogatásban, amelyet például állattartó telepek, és kertészeti üzemek fejlesztésére, terménytárolók építésére, vagy öntözéses projektek megvalósítására fordíthatnak. Viski József emlékeztetett arra is, hogy a fiatal gazdálkodók indulását szolgáló támogatások sikeres felhasználása érdekében elengedhetetlen, hogy a nyertes pályázók maradéktalanul megfeleljenek a pályázati követelményeknek. Így például az elnyert támogatás kifizetésének egyik fontos feltétele, hogy az egyéni vállalkozói státusznak megszakítás nélkül, folyamatosan fenn kell állnia. (Forrás: AM Sajtóiroda)