Elindult a Sió-csatorna rekonstrukciója

Bruttó 18,9 milliárd forint jut a Balaton levezetőrendszerének korszerűsítésére a következő években. Októberben megkezdődött a Sió-zsilip átépítése és a Sió-csatorna meder-rehabilitációja.

Ma már kevesen tudják azt, hogy a Sió-csatorna létrejötte kisgazda vívmány volt. A Csatorna átadására 1947. október 21-én került sor. Az akkori kisgazda-vezetésű kormánynak az volt az elképzelése, hogy így oldja meg a Sió-völgyében az öntözési igények kielégítését. Az eredeti elképzelés gondolt a hajózási lehetőségek bővítésére is, ami lehetővé tette volna a mezőgazdasági tömegáruk vízi szállítását. (Forrás: Dr. Paál Sándor, Balatonfüred KPE)

A hajdúszoboszlói Aqua-General Kft. a Sió-csatorna, a Nádor-csatorna és a Völgységi-patak védműveiben bekövetkezett károsodásokat állítja helyre nettó 1,1 milliárd forintból. Csonki István, a Ködu-vizig igazgatója elmondta: a Sió-csatornát érintő teljes projekt 2022 januárjában fejeződik be. Ez a Tó levezető rendszerének korszerűsítését: a Sió-zsilip átépítését és a Sió-csatorna vízeresztő képességének növelését eredményezi majd. A megemelt vízszinttel megtartott víztöbblet, és az egyre szélsőségesebbé váló időjárás miatt is szükség van a balatoni vízeresztések hatékonyabbá, gyorsabbá, biztonságosabbá tételére. A projekt megvalósítását az EU 14,5 milliárd forinttal, a Magyar Állam pedig 4,4 milliárd forinttal finanszírozza. Ennek részeként átépítik a Sió-zsilipet, továbbá ahol ez szükséges, áthelyezik, erősítik a Sió töltését, depóniákat készítenek, mederrézsűt állítanak helyre, és monitoring-rendszert fejlesztenek, és hajózhatóvá teszik a csatornát. (Forrás: Magyar építők)

A Sió-csatorna rehabilitációja már nem volt tovább halasztható. Hosszú évek óta súlyos gondot okozott az, hogy az alsó-szakasz környezetében a balatoni vízeresztések idején mintegy 5 ezer hektár szántót öntött el rendszeresen a belvíz. Ezt mindenképpen orvosolni kell. Fontos, hogy a meder-rekonstrukció a dunai torkolatnál kezdődjön el, és haladjon fölfelé, Siófok felé. (Forrás: Dr. Paál Sándor, Balatonfüred KPE)