Életbe lépett a vörös kód / Péntektől enyhül a forróság

Fotó Shutterstock

Szerda reggel 8 órától péntek estig speciális eljárásrendet igénylő vörös kód van életben, mert a napi átlagos középhőmérséklet meghaladja a 27 Celsius-fokot – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján, szerdán.

Fülöp Attila közölte: speciális eljárásrend idején a hajléktalanellátásban az élet védelme az első. Minden szociális intézmény köteles befogadni a hajléktalant és mindenki mást, aki a hőség miatt bajba jutott. Az utcai ellátószolgálat munkatársai ilyenkor fokozottan figyelnek az érintettekre.

https://15e51ad8e04aa3cc2b91976e79f95d78.safeframe.googlesyndication.com/safeframe/1-0-38/html/container.html A vörös kód célja az is, hogy felhívja a társadalom figyelmét a segítségnyújtásra; az államtitkár arra kért mindenkit, hogy értesítse a diszpécserszolgálatot, ha bajba jutott hajléktalant lát.

Fülöp Attila elmondta: a hajléktalanellátás önkormányzati feladat, de a kormány jelentős összeggel járul hozzá. Míg 2010-ben ez még 7,5 milliárd forint volt, tavaly már 12 milliárd. Szerdán újabb, 360 millió forint összegű pályázatot hirdettek meg az ezzel foglalkozó civil szervezetek számára, ez már idén a második erre a célra meghirdetett pályázat. A két pályázat teljes összege megközelíti a 700 milliót.

Varga Péter, a Hajléktalanokért Közalapítvány igazgatója elmondta, hogy év elején az első pályázat a Covid-járványhoz kapcsolódott és főként tárgyi eszközök beszerzésére nyújtott lehetőséget. Az eredetileg 120 milliós keretösszeget az igényekhez igazodva felemelték 320 millióra. A szerdán meghirdetett második, 360 milliós pályázatban elsősorban egészségügyi szolgáltatásokra, krízisautók üzemeltetésére, utcai szociális munkára, diszpécserszolgálatra lehet támogatást kérni.

A Hajléktalanokért Közalapítvány honlapján – hajlekot.hu – részletes leírás olvasható a pályázatról és megtalálhatók a diszpécserszolgálatok telefonszámai is.

A szerdán közzétett pályázatok benyújtásának határideje augusztus 5.

Forrás: hirado.hu, MTI

Péntektől enyhül a forróság

Szerdán sok napsütés várható, alig lesz felhő az égen. Csapadék sehol sem lesz. Keleten gyenge keleti, északkeleti, a Dunántúlon mérsékelt, helyenként élénk déli szél fog fújni. Délután 32-38 fokot mérhetünk.

Csütörtökön is sok napsütésre, alapvetően száraz időre készülhetünk, de egy-egy zápor, zivatar már kialakulhat a Nyugati-Dunántúlon. A déli, délkeleti szél a Dunántúlon többfelé megélénkül, északnyugaton erős, viharos lökések kísérhetik. Tetőzik a hőség. Hajnalban 18-24 fok várható, délután pedig 33-39 fokig melegszik a levegő.

Pénteken hidegfront érkezik nyugatra, emiatt napközben a Dunántúlon és a középső országrészben már több helyen számíthatunk záporokra, zivatarokra. Felhőszakadással, jégesővel, viharos széllökésekkel kísért heves zivatarok is kialakulhatnak. A délkeleti szél többfelé élénk, erős lesz. A csúcshőmérséklet 32-37 fok között alakul. Nyugaton és zivatarok környezetében enyhülhet a hőség.

Szombaton főleg a keleti, délkeleti országrészben alakulhatnak ki elszórt záporok, zivatarok, másutt túlnyomóan napos idő körvonalazódik. Ekkor a Dunántúlon már feltámad az északi, északnyugati szél és 30 fok alá csökkenhet a hőmérséklet. Keleten viszont még kitarthat a 30-35 fokos kánikula.
Kiadta: Varga Sándor (ma 07:59)

Forrás: idokep.hu