Elektromos buszok beszerzéséhez kormányzati támogatás

MTI Komka Péter
Elektromos buszok beszerzéséhez kormányzati támogatást kapnak a hazai települések. 

A nemzeti buszstratégia keretében 35,9 milliárd forint támogatást biztosít a kormány a következő tíz évben környezetbarát, döntően elektromos buszok beszerzéséhez a 25 ezer lakosnál nagyobb településeken – jelentette be Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára Budapesten.

Kaderják Péter kiemelte, hogy a kormány a buszbeszerzéshez maximum 20 százalékos támogatást nyújt a járműcserét tervező önkormányzatoknak, illetve helyi közlekedési társaságoknak. A teljes beruházási költség mintegy 160 milliárd forint, ebből a számítások szerint 1290 új busz állhat üzembe a nemzeti buszstratégia részét képező zöld busz program keretében.

György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára hangsúlyozta: a program összekapcsolja a gazdaságfejlesztést és a klímapolitikát.

A buszbeszerzés folyamatos lesz, lehetőség szerint legalább 50 százalékos hazai hozzáadott érték mellett. Már vannak a megfelelő járművek gyártására képes vállalatok Magyarországon, és a piaci szereplők a közösségi közlekedés igényeit ismerve fel tudnak készülni a megrendelésekre, illetve versenyképes ajánlatot tudnak adni – fejtette ki.

MTI