Éket vert a baloldali pártok közé a pedagógusok ügye

Fotó Szamoldki.hu

Egymásnak estek a baloldali pártok annak kapcsán, hogy elmenjenek-e tárgyalni Pintér Sándor belügyminiszterrel szerdán a köznevelési törvénytervezetről. Lapunknak Kanász-Nagy Máté frakcióvezető-helyettes (LMP – Magyarország Zöld Pártja) azt mondta, a Momentum lenézi mindazokat, akik egyeztetnének a kérdésben. Nem egységesek a pedagógusok érdekképviseleti szervezetei sem, a Tanítanék Mozgalom szerint ugyanis a pártoknak nem kellene tárgyalniuk a kabinettel, a PDSZ szerint viszont egyértelműen részt kell venni az egyeztetéseken.

A köznevelésben foglalkoztatottak jogállásáról szóló törvényről szerdán tárgyalnak a parlamenti pártok Pintér Sándor belügyminiszterrel. Legalábbis azok, amelyek hajlandóak elmenni egyáltalán a tárcavezetőhöz. Az ellenzéki pártokat ugyanis megosztja, hogy tárgyalni kell-e a minisztériummal, jelenleg úgy tűnik, hogy csak az LMP, a Jobbik, illetve a Mi Hazánk fog részt venni a tárgyalásokon. Az MSZP, a Momentum és a DK egyelőre távol marad az egyeztetésről. 

Kellemetlen helyzetben a Momentum

Kanász-Nagy Máté, az LMP parlamenti frakcióvezető-helyettese a Magyar Nemzetnek azt nyilatkozta, hogy a Momentum egy nagyon kellemetlen helyzetbe navigálta magát az elmúlt hetekben, mert ők kordont bontanak, gyakorlatilag minden más eszközt lenéztek, és akik más eszközökhöz folyamodtak, azokat erős kritikával illették.

 Arra a kérdésre, hogy mi a véleménye az érdekvédelmi szervezetek közti megosztottságról, mivel a Tanítanék Mozgalom az ellen van, hogy részt vegyenek az egyeztetésen, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) pedig támogatja az ellenzéki pártok részvételét, a frakcióvezető-helyettes úgy válaszolt: a PDSZ álláspontjával ért egyet, annak pedig örül, hogy a szakszervezet ezt nyilvánosságra is hozta. Felidézte: vasárnap részt vett egy PDSZ-es egyeztetésen, és megígérte, hogy a szakszervezet által felvetett problémákat, kritikákat és megjegyzéseket képviselni fogják. Kanász-Nagy Máté dicsérően beszélt Pintér Sándorról, mert ő le szokta folytatni ezeket az egyeztetéseket, az egészségügy kapcsán például több ilyenre sor került. Úgy vélte, lehet észrevételeket tenni, kritikákat megfogalmazni, de ez jellemzően nem tántorítja el a kormányt az akaratától. Szerinte ez az egyeztetés egy „látszategyeztetés” lesz, mert a törvény lényegi elemeiben nem változik, és szerdán azzal fogják szembesíteni a belügyminisztert, hogy forrásokra és pénzre, illetve a pedagógusok autonómiájára és szabadságára van szükség. Reményét fejezte ki, hogy a kormány megfogad valamennyit az ő javaslataikból.

Elmegy a Mi Hazánk és a Jobbik is 

Részt vesz a szerdai egyeztetésen a Mi Hazánk is – erősítette meg lapunknak Dúró Dóra, az Országgyűlés alelnöke. Mint mondta, nem hagynak ki egyetlen lehetőséget sem, hogy képviseljék a pedagógusok érdekét. 

Azért küldték őket az emberek a parlamentbe, hogy dolgozzanak, és nem azért, hogy cirkuszoljanak; ha nem mennek el, akkor biztosan nem érnek el semmit 

– vélekedett. A törvény tervezetét elfogadhatatlannak tartotta, mert szerinte több ponton is rossz helyzetbe hozza a pedagógusokat. El fogják mondani a szakmai érveiket a tapasztalatok alapján, és reményét fejezte ki, hogy megfontolják és elfogadják azokat. Az érdekvédelmi szervezetek közti véleménykülönbségről úgy vélekedett: furcsa lenne, ha egyeztetésre hív egy minisztérium, és lehetőség van ezen részt venni, akkor nem mennek el. 

Elmegy a Jobbik – Konzervatívok is a szerdai megbeszélésre. Mint azt közölték, az oktatás témája is olyan, mint minden nagy terület, ahol a törvény bevezetését évekig tartó szakmai és politikai egyeztetésnek kellene megelőznie, mert hatása átnyúlik a parlamenti ciklusokon. Hozzátették, tudják, hogy a pedagógusoknak is szükségük van megbecsülésre és normális bérekre, a jövő pedig az oktatásban van.

Pártpolitika, távol a valóságtól

„A Demokratikus Koalíció majd akkor egyeztet a kormánnyal az új pedagógus-életpályatörvényről, ha az ellenzéki pártok mellett a pedagógus- és diákszervezeteket is meghívja az egyeztetésre. Ez persze soha nem fog megtörténni, hiszen az Orbán-rendszer előbb fúj le könnygázzal és ver meg békésen tiltakozó diákokat, mint hogy megemelje a tanárok vagy bárki más bérét” – írta a DK.

A Momentum azzal hárította az egyeztetésen való részvételét a HVG-nek reagálva, hogy „átlátszó és hazug látszategyeztetések helyett arra van szükség, hogy a rendőr belügyminiszter először is írásban garantálja, az emberei nem verik tovább gumibottal, és nem fújják le többet könnygázzal az ártatlan diákokat”.

Tóth Bertalan, az MSZP parlamenti frakcióvezetője az Országgyűlésben kijelentette, hogy nem a pártokkal kell egyeztetnie a Belügyminisztériumnak, hanem az érintettekkel. Szerinte a kormány „a minőségi oktatásért kiálló fiatalok hangját könnygázzal, gumibottal próbálja meg elnyomni”.

Mint arról korábban írtunk, a baloldal állítása az egyeztetések hiányáról a közelében sincs a valóságnak. 

Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára nemrég számolt be arról, hogy a kormányzat 34 tartalmi kérdésben változtatta meg az álláspontját és közelítette azokat a partnerek javaslatához. Kiemelte: eddig 15 egyeztetést folytattak le a tervezetről, ebből tízet szakszervezetekkel, a többit más szereplőkkel. 

Nagy Erzsébet, a PDSZ elnöke viszont azt állította, hogy a köznevelésben foglalkoztatottak jogállásáról szóló törvény tervezetének egybeszerkesztett változatát sem kapták meg.

Forrás: MN

https://magyarnemzet.hu/belfold/2023/05/eket-vert-a-baloldali-partok-koze-a-pedagogusok-ugye