Egyre több a magyar befektető

A kép illusztráció. - A kép forrása: kamaraonline.hu

Örvendetes, hogy az országban egyre több a magyar befektető, míg 2016-ban német és amerikai cégek fektettek be legtöbbet Magyarországon, tavaly a németek után már a magyarok voltak a másodikak, az idei év első felében pedig a magyar vállalatok hajtották végre a legtöbb beruházást – mondta Szijjártó Péter Miskolcon, a Spinto Hungária Kft. nagyméretű szerszámokat tervező és gyártó cég új gyárának avatásán.

A magyar befektetők tulajdonában lévő autóipari beszállító társaság csaknem hatmilliárd forintból felépült üzemének átadásán a külgazdasági és külügyminiszter úgy fogalmazott: a modern ipari forradalmat az autóipar vezényli, diktálja a tempót, Magyarország pedig elmondhatja, hogy az autóipar jelenti gazdaságának gerincoszlopát. Magyar tulajdonú vállalatok az év első felében 100 milliárd forint összeg értékben ruháztak be az országban, és 1500 új munkahelyet teremtettek. Ma 4,5 millió embernek van munkája, a GDP pedig 2010-hez viszonyítva 20 százalékkal nőtt – mondta Szijjártó Péter. Kiemelte, hogy tavaly az autóipar több mint 8 ezer-milliárd forintos termelési értékével minden idők rekordját megdöntötte, és a lendület nem áll meg, az idei év első felében ez az összeg meghaladta a 4400 milliárd forintot. Tájékoztatása szerint a magyar autóipari termékek több mint 90 százaléka exportra kerül, a nemzetközi versenyképesség is folyamatosan javul az iparágban, ahol több mint 167 ezren dolgoznak. Emlékeztetett arra, hogy a Mercedes megkezdte második gyárának építését Kecskeméten, az Audi elektromos motorokat gyárt Győrben, és a BMW gyárat épít Debrecenben. Az új autóipari szerszámgépgyár 140 embernek ad munkát. A cég akár 60 tonnás szerszámokat is tud gyártani. Pócs János, a cég ügyvezetőjének tájékoztatása szerint a termékek kétharmada megy majd exportra. Az MTI-nek elmondta azt is, hogy 2020-ra már 15-20 millió eurós árbevételt terveznek. Szijjártó Péter az eseményen arról is beszélt, hogy új világrend van kialakulóban, a vállalatok versenyeznek a fogyasztókért, és azokért a technológiákért, amelyek az előnyt hozhatják meg számukra. Az országok pedig azért versenyeznek, hogy a vállalkozások náluk fektessenek be, és ez a nemzetközi verseny  egyre élesedik. Szólt arról, hogy a digitális átállás modern kori forradalom, amely olyan technológiák mindennapi használatát hozta el, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak. A külföldi nagy cégek befektetései Magyarországon igen sok kis- és középvállalkozásnak adnak munkát. A miniszter hangsúlyozta: az év első hat hónapjában a legtöbb beruházás Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe érkezett, „ez bizonyítéka annak, hogy az ország keleti fele is olyan versenyképes, mint a nyugati”. (Forrás: MTI)