Egyre erőszakosabbá válik az országos tüntetéshullám az Egyesült Államokban

Fotó MTI, EPA, Jim Lo Scalzo

Tombol az erőszak az Egyesült Államokban. Több nagyvárosban szükségállapotot hirdettek. A Fehér Ház környékét is tüntetők lepték el. Az elnököt állítólag egy bunkerba menekítették. A tüntetések a múlt hét elején kezdődtek, miután egy afroamerikai férfi életét vesztette a rendőrök intézkedése közben. Donald Trump a túlkapásért felelősök elszámoltatását ígérte – hangzott el az M1 Ma este című műsorában.

Magyarics Tamás Amerika-szakértő, egyetemi tanár Eric Garner 2014-ben történt, hasonló esetével kapcsolatban azt mondta:

a fekete-fehér együttélés a kezdetektől fogva feszült volt.

Az évszázadok során javult a helyzet, de ez az együttélés még mindig nem harmónikus.

A járványhelyzettel kapcsolatban Magyarics kifejtette: főleg afroamerikaikat bocsájtották el a munakhelyekről, hiszen jellemzően olyan területeken dolgoznak, melyet már a legelső leépítési hullám is érintett.

Hozzátette:

a politikai közhangulat rendkívül sokat romlott, bizonyos csoportok gyakorlatilag ellenségként tekintenek egymásra.

Az afroamerikaik 82 százaléka érzi úgy, hogy ők a leginkább diszkriminált csoport az Egyesült Államokban – mint mondta az Amerika-szakértő.

Az ilyen esetek belobbanthatják a felgyülemlett indulatot

Szerinte egy-egy ilyen eset lángra gyújthatja az ilyen jellegű indulatokat, ugyanakkor mindkét oldalról vannak, akik kihasználják ezt a helyzetet.

Az M1 washingtoni tudosítója elmondta: a hírek szerint

Donald Trump amerikai elnököt még pénteken menekítették bunkerba,

de ezt az információt azóta nem erősítették meg. A Fehér Ház egyik szóvívője cáfolta a híresztelést, arra hivatkozva, hogy ilyen jellegű eseményekről sohasem adnak tájékoztatást – tette hozzá.

Lelőtt egy „antifasisztát” a Nemzeti Gárda egyik katonája

A tudosító ismertette, tizenöt tagállamban lépett érvénybe kijárási korlátozás estétől reggelig. A Nemzeti Gárda katonáit vezényelték ki több tagállamban. „Nem sokkal ezelőtt Louisville-ben a magát antifasisztának nevező mozgalom egyik aktivistáját a Nemzeti Gárda egyik katonája lelőtte” – számolt be.

„Tim Walz, Minneapolis kormányzója már pénteken arra hívta fel a figyelmet, hogy a Minneapolisban tüntetők 85 százaléka nem helyi lakos, hanem buszokkal szállították őket a városba. Bernard Kerik, New York-i rendőrfőnök azt javasolta, tárják fel, hogy kik állhatnak a szervezettnek tűnő vandalizmus hátterében” – folytatta.

Pénzt utaltak a vandáloknak Biden munkatársai

Mint mondta, friss hír, hogy Joe Biden munkatársai pénzt utalnak azoknak a tüntetőknek, akiket vandalizmus miatt letartóztattak.

Feltételezések szerint civil szervezetek is állhatnak a háttérben

– közölte.

Barack Obama hétfői sajtóközleményében legitimnek nevezte a tüntetéseket, ugyanakkor elítélte az erőszakot és a fosztogatásokat. Arra buzdította az embereket, hogy ezt a jogos dühöt és haragot fordítsák át szavazási hajlandóságba.

A volt elnök arra buzdított, hogy ősszel minél többen menjenek el voksolni és válasszanak olyan tisztségviselőket, akik a kívánt reformokat végrehajtják. Obama nem szólt sem a jelenlegi, sem a saját korábbi kormányának felelősségéről.

Magyarics Tamás az Antifa mozgalommal kapcsolatban úgy fogalmazott: „a baloldalon sokat emlegetett antifasiszták kis túlzással minden bokor mögött egy fasisztát próbálnak találni, anarchisták, kapitalizmus-  és rendellenesek. Az ilyen esetekre rendszerint rácsatlakoznak.”

Véleménye szerint is profi, felbérelt tüntetők lehetnek az utcai zavargások résztvevői.

A másik oldalról azt mondta, ott vannak az erősen rasszista, szélsőséges, árja ideológiával rendelkező csoportok, amelyek ilyenkor ugyancsak akcióba lendülhetnek.

A tüntetéseknek legitim és nem legitim résztvevői is vannak

A tüntetéseknek két rétege van. Egyrészt vannak legitim, a szabad véleménynyilvánítás szerint zajló megmozdulások. Viszont az, hogy törnek, zúznak az emberek, gyújtogatnak, abszólút nem legitim, ezt polgárjogi aktivisták is elismerik – hangsúlyozta. A küszöbön álló választásokkal kapcsolatban elmondta:

Trump eleve megosztó.

Az elnök és tanácsadói úgy gondolják, nem kell megnyerniük embereket a túloldalról, elég, ha a saját bázisukat mobilizálják. Ennek megfelelően a kommunikációjában hangsúlyozza az elnök, hogy a baloldal erősen szervezkedik, és neki támogatást kell kapnia a rend és a törvényesség legfőbb védelmezőjeként – véleményezte Trump elnök kommunkiációját az Amerika-szakértő.

A demokraták támadják az elnököt,

mondván, hogy Twitter-bejegyzéseivel és megosztó személyiségével hozzájárul ezekhez az eseményekhez. Egyfajta háború zajlik a közösségi médiában is.

Magyarics szerint a megoldás az lehet, ha valóban egyenlőség lesz a tárgyalótermekben. Tehát, ha adott esetben bíróság elé állítják a rendőröket, akik részesei voltak a legutóbbi attrocitásoknak, akkor valóban olyan ítélet szülessen, ami mindenkit megnyugtat.

Forrás: hirado.hu, M1